A jó úszót is leránthatja az örvény - a csoportos nemi erőszak margójára

ápr. 8., 2016

A jó úszót is leránthatja az örvény - a csoportos nemi erőszak margójára

Mostanában azon gondolkodtam, hogy a szégyen és a bűntudat mennyire haszontalan, felesleges, sőt, káros érzés. Leginkább a tehetetlen nevelés ülteti el ennek csíráját, még kisgyerekkorban, hogy aztán a legkülönfélébb alkalmakkor kivirágozzék. A fiamnak magyaráztam, hogy felejtse el a bűntudatot, a szégyent, bármit is gondolt, követett vagy mulasztott el. (Nem beszélve arról, ha csak vélelmezett a „szégyenteljes” cselekedet, azaz, csúfolják. Na, ez egy külön téma!) Ez nem azt jelenti, hogy ne nézzünk szembe azzal, amit tettünk. Sőt! Azt sem jelenti, hogy az elkövetett hibák miatti szenvedés, tipródás megúszható. Igenis, mindig nézzünk szembe az elkövetett „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással”.

Értsük meg, mi vezetett oda (nagyon fontos!), s vállaljuk a következményeit! Vonjuk le a tanulságokat! Legközelebb pedig másképp cselekedjünk! Amennyiben van legközelebb! Mert sok esetben nincs legközelebb, nincs új lehetőség, nem lehet újrakezdeni tiszta lappal. Gyakran egy életen át hordozzuk a következményeket. Nem csak az elszenvedett következményeket. Hanem olyanokat is, amiket mi követtünk el másokkal szemben. Leginkább olyanokat… És ezt is tudni kell (el)viselni. Már ha képes valaki szembenézni a tetteivel és azok következményeivel, mind önmagára, mind másokra (például, az áldozatra) nézve. A bűnelkövetők sokszor alacsonyítják le magukban áldozataikat, azért, hogy el tudják viselni az ellenük elkövetett bűneik súlyát: tulajdonképpen megérdemelte az áldozat, amit kapott, nem is volt akkora bűn az ellene elkövetett cselekedet stb.

Én nem tudom, mi játszódik – játszódott – le Kiss Lászlóban, az úszóválogatott – épp tegnap lemondott – szövetségi kapitányában. Az általa elkövetett bűncselekményről, annak következményeiről, lelkiismeretéről, a történtekhez való viszonyulásáról neki kell majd egyszer számot adnia.

Sok furcsaság van az ügyben. A leggusztustalanabb mindenesetre az, hogy a már elhunyt áldozatot nevezi Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, könnyen kaphatónak, azt – nem is csak sugallva, hanem kifejezetten – kommunikálva nyilvánosságnak, hogy emiatt nem is volt erőszak az, amit Kiss László és társai elkövettek. Elvbarátai pedig még meg is erősítik: igen, az uszoda akkoriban (s később is) tele volt „ilyen” lányokkal, akik alig várták, hogy elkapják őket! Miért nem mondja Gyárfás, például, hogy Kiss László volt a legalkalmasabb személy, aki az akkori várakozások szerint adott idő alatt a legtöbb bajnokot és olimpikont kinevelhette, ezért machiavellista módon hoztak egy döntést? Már ha ez tényleg így történt…

Mindenesetre, sokféle gyanúra ad okot egy – abban az időben hozott – olyan ítélet, amiből az elítéltnek csak egy – a cselekmény súlyához mérten – rövidebb időszakot kellett letöltenie. Mi lehetett az ára ennek? Kiss Lászlóra tényleg ekkora szüksége volt az úszósportnak? Másképp nem ment volna? Vagy más miatt volt rá szükség? Az ügyben szinte csak kérdések vannak.

A fiatalok, akiket edzett, és a szüleik, vajon tudtak Kiss László ügyéről? És arról, hogy más hasonló ügy is felmerült vele kapcsolatban, amiből végül – ki tudja, miért, hogyan – nem született elmarasztaló ítélet?

Már csak egy kérdésem van: kinek és miért állhatott érdekében most, ilyen időzítéssel (a riói olimpia évében, a 2017-es vizes világbajnokság megrendezésére készülve, a 2024-es olimpiarendezésre pályázva a döntés évében) feldobni azt az információt, amely az elmúlt 55 évben bármikor nyilvánosságra kerülhetett volna, ha lett volna erre vonatkozó szándék?

Egyet biztosan tudok: véletlenek nincsenek.

Cserhalmi ÁgiCserhalmi Ági

Hozzászólások