A kapcsolat, mely tényleg egy életre szól

szept. 12., 2015

A kapcsolat, mely tényleg egy életre szól

Alázatos, elhivatott emberek élnek közöttünk, akikről nem üvölt naponta a tévé világraszóló szenzációt, nem mosolyognak a bulvárlapok hasábjain, de tevékenységük „ércnél maradóbb”. Kisteleki Gergely solymász a ragadozó madarak és solymászok csodálatos világába kalauzol minket. Tartsatok velünk!

IgenÉlet: Egy falunapon hallottuk-láttuk a solymászbemutatótokat. Nagyon érdekes volt. Mit lehet tudni ezekről a csodás madarakról? Ők voltak a magyarok ősi turulja?

Kisteleki Gergely: Honfoglaló elődeink turulja a kerecsensólyom volt, pontosabban a kerecsen altáji alfaja, az altáji sólyom. Sajnos e faj élő példányát nem tudjuk bemutatni egyelőre bemutatóinkon, mivel a jelenlegi törvények még nem teszik lehetővé a tartását Magyarországon. A bemutatóinkon látható ragadozó madarak Európában nem is honosak. Réka, Oszi és Berci mindhárman Harris hawkok. A Harris hawk szó szerint „herissz héját” jelent, azonban a héjától meglehetősen távol áll ez a faj. Közép-Amerikában, ahol ez a faj honos, az ottani trópusi illetve szubtrópusi sivatagokban, nem tesznek különbséget az ornitológusok, így több ragadozó madár fajt „lehéjáznak”. Vörösszárnyú ölyveknek is hívják néha őket, ám az ölyvektől talán még távolabb állnak, ezért mi, solymászok, itt Magyarországon egymás között egyszerűen csak „herisszek”-nek hívjuk őket, mivel nincsen európai megfelelőjük. David Attenborough nagyon találóan a levegő farkasainak nevezte őket, ugyanis ez a faj a ragadozó madarak világában egyedülálló módon falkában vadászik, ugyanúgy, mint a farkasok. Van egy hierarchikus rangsor közöttük, kommunikálnak egymással, egy rögtönzött stratégia szerint vadásznak, a sikeres vadászat végén pedig osztozkodnak a zsákmányon. Ez a fejlett szocializáltság már önmagában magas intelligenciát feltételez. Nagyjából a varjúfélékkel vannak egy szinten intelligencia tekintetében. A természetben az emberi jelenlétet is - csalafinta módon - megtanulták kihasználni: többen megfigyelték, hogy gyakran felülnek a vonatok tetejére, és onnan vadásznak menet közben, hiszen jó kezdő sebességet ad nekik a mozgó jármű, így jobban fel tudják venni a versenyt a sivatagi tapsifülesekkel, amik potenciális zsákmányállataik. Én külön-külön vadászom velük. Oszi és Berci dolmányos varjú- és szarkafogásban jeleskednek leginkább. Megtanulták, hogy nem a zsákmányból fognak jóllakni, hanem amit értük cserébe kapnak tőlem, ezért az elfogott zsákmányt csereeszköznek tekintik, sértetlenül átadják élve. A ház körül szabadon élő, szelíd dolmányos varjúmat, Csibészt viszont soha nem fognák meg, tudják, hogy ő „velünk van”, sokszor játszanak is együtt. Rékával is vadászunk, neki meg többször volt már 5 kg feletti mezei nyúl zsákmánya is, ami nagyon szép teljesítmény egy kilónál nem sokkal nehezebb madártól. Gyakoribb, hogy a nyúl kicselezi vagy lerúgja magáról, de annál nagyobb az öröm, amikor mégiscsak az ő győzelmével végződik a küzdelem. A bemutatóinkon találkozhattok még egy madarunkkal is, Komanccsal, ő egy szintén amerikai faj, egy ferruginous hawk. A DNS vizsgálatok szerint az európai héjasassal áll a legközelebbi rokonságban. Jelenleg két példány van ebből a fajból az országban. Komancs nagyon kedves mindenkivel, bárki simogathatja, kézre veheti, abszolút nem veszi rossz néven. Pici gyerekeknek is teljes biztonsággal kézre szoktuk adni, ha már a századik kisgyermek simogatja vagy veszi át kézre, ő akkor is kizökkenthetetlenül tollászkodik vagy nézelődik tovább, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ő nálam viszont csak bemutatós madár, a mentalitásából adódóan vadászatra tökéletesen alkalmatlan. A természetben is inkább kistestű rágcsálókat zsákmányol, vagy más ragadozóktól veszi el a zsákmányt. Mindezek mellett természetesen mind a négy madár a legjobb barátom. 

Itt még csak vágy volt

Rétisas a jelmezbálon

IÉ.: Hogy kezdtetek el solymászattal foglalkozni? Hogy lesz valakiből solymász?

K.G.: Erre azt szoktuk mondani, hogy születési rendellenesség.
Hároméves koromban már sas szerettem volna lenni, az óvodai kiscsoportban rétisasnak öltöztem. Ötévesen jöttem rá, hogy sas már nem lesz belőlem, viszont sasos ember még lehetek, ezért nagycsoportban már solymász voltam farsangkor. Akkor már eléggé hatása alatt voltam Homoki Nagy István Gyöngyvirágtól lombhullásig című természetfilmjének, amiben sok ragadozó madaras- és solymász jelenet is volt. Lelovich György, világhírű solymász és a Bátor nevű szirti sas voltak a főszereplők. Legalábbis számomra. Hétéves koromban, szülinapomra kaptam két könyvet: Bástyai Lóránt – Életem a vadászmadarakkal és Konrad Lorenz – Salamon király gyűrűje című műveket, amiken keresztül elég gyorsan megtanultam olvasni, és tovább befolyásolták életem alakulását. Már abban az évben két sérült varjút ápoltam, akiket nagy lelkesedéssel kesztyűn is hordoztam és idomítottam. Nyolcévesen neveltem az első egészséges varjúfiókámat.
Kilencévesen, egy balatoni családi nyaralás alkalmával ismerkedtem meg solymászokkal, így kerültem ennyi idősen a Magyar Solymász Egyesületbe. Ekkor ismertem meg solymász mesteremet is, Tóth Jánost, aki sajnos már az égi solymászmezőkről vigyáz ránk. Neki nagyon sok mindent köszönhetek, hálás vagyok az Égnek, hogy megismerhettem.
Nagyon röviden: így lettem solymász. Ez egy életen át tartó tanulási folyamat, nem mi tanítjuk valójában a madarainkat, hanem ők tanítanak minket. Nem csak solymászni tanítanak meg, hanem tanítanak türelemre, alázatra, tiszteletre. Ha 80 éves koromig élek, akkor már talán mondhatom, hogy kicsit értek is a madarakhoz. Hivatásos solymász nyolc éve vagyok.
Aki ma Magyarországon solymászni szeretne, komoly személyi feltételeknek kell megfelelnie. Alapfeltétel a nagykorúság, cselekvőképesség és büntetlen előélet. Az első vizsga az állami vadászvizsga. Ezt követi az elméleti solymászvizsga, azt pedig a gyakorlati solymászvizsga, illetve természetvédelmi jogi vizsgát is kell tennünk. Ezek megléte mellett kérhetünk tartási engedélyt meghatározott ragadozó madár fajokra. A magyar solymászok többsége héjával és vándorsólyommal vadászik. E két fajon kívül még karvalyra, feldegg-sólyomra, vadászsólyomra és szirti sasra kaphatunk tartási engedélyt, illetve néhány nem európai faunás fajra, mint például a Harris hawk és a ferruginous hawk.

Szimbiózis
IÉ.: Naponta hány madarat foglalkoztatsz?

K.G.: Jelenleg öt madárral dolgozom napi szinten. Mivel pihenőnapokat is rendszeresen be kell iktatni, jó, ha minden madárnak van egy helyettese, aki dolgozik helyette, amíg ő „szabadnapos”. Egész éves és egész napos elfoglaltság a madarakkal való foglalkozás. Ez egy nagyon mély kapcsolat, egy olyan barátság, amiért kitartóan küzdeni kell, de nem elég egyszer elérni, hanem folyamatosan ápolni és elmélyíteni kell. 

Napokig kézen

IÉ.: Hogy kezdődik egy madár betanítása?

K.G.: Azt szoktam mondani, ha a solymász 24 órából 30-at a madarával tölt, az már majdnem jó. Amikor egy teljesen nyers, vad madár hozzánk kerül, megesik, hogy napokon át ül a kezünkön. Volt olyan madaram, aki egyhuzamban 3 napot, azaz 72 órát ült a kezemen. Éjszaka ülve aludtam a fotelben, hogy arra az időre se keljen leraknom. Ez alatt az idő alatt minden pillanatban kapcsolatban voltunk egymással. 3 nap után leraktam 15-20 percre, aztán megint 2 nap egyhuzamban. Az ötödik napon már szabadon mertem engedni, tudtam, hogy már megbízhatok benne annyira, hogy nem fog elmenni. Minden madár külön egyéniség,  az ő személyiségétől is függ, hogy mennyire tudunk egymásra hangolódni. Némelyik madarat két hét után tudom csak először szabadon repíteni, van, amelyiket 40 nap után és vannak kivételes esetek is, amikor elegendő néhány nap. Büntetni soha nem szabad madarat, csak jutalmazni. Elég egy rossz mozdulat és örök lesz a harag. Meg kell tanulnia, hogy az én kezem soha nem vesz el, mindig csak ad. Fontos, hogy csak kézen egyen mindig. A táplálék önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy visszajöjjön hozzánk, ahhoz nagyon nagy bizalom kell, de nagyon fontos, meghatározó pozitív élmény neki, hogy a társaságunkban jókat tud enni. Egy közös nyelvet is ki kell alakítani a madárral. Kommunikálunk hangokkal és mozdulatokkal is. Etetésnél mindig egy hívó jelet hallatunk, ez rögzülni fog az agyában. Ezzel a pavlovi reflexet alakítjuk ki nála, ez az alap, innen lehet tovább indulni a kommunikációban.
Minden madár otthon külön volierben (röpdében) lakik, ami védi őket az esőtől, széltől, fagytól és egymástól, ugyanis a természetben ők inkább konkurenciának tekintik egymást, mint pajtásnak, ott is előfordul, hogy megverekednek a területért, fészkelő helyért, táplálékért, ezért fontos, hogy külön intim szférája legyen mindegyiküknek. Igaz, hogy a herisszek falkában vadásznak és élnek, de hierarchia-harcok náluk is előfordulnak, ezért jobb őket is külön tartani.
Mivel minden nap szabadon repülnek, amennyit akarnak, nem fontos, hogy óriási röpdéjük legyen. A nap kisebb százalékát töltik otthon, nagy részét együtt töltjük a repítő területen. 

Megértik egymást

IÉ.: Kártevő riasztással is foglalkoztok. Ez mit jelent? Szól valaki, hogy ellepték az egerek a pajtáját, s a madarak levadásszák?

K.G.: Legtöbbször galambok kapcsán szoktak megkeresni minket. Vannak olyan helyek a városban - éttermek, pékségek, élelmiszerraktárak, szállodák, bevásárlóközpontok -, ahol a galambok hatalmas jelenléte egészségügyi okokból nem kívánatos. Ilyenkor szoktak ezek a cégek solymászokat megkeresni, idomított vadászmadarakkal ugyanis nagyon hatékonyan lehet hatni a galambokra, mivel természetes ellenségük a ragadozó madár. A madaraink ilyenkor nem zsákmányolnak, csupán megijesztés céljából kicsit megkergetik őket, de sokszor elég az is, ha néhány kört repülnek az érintett helyszínen. Így szép fokozatosan el lehet szoktatni a galambokat a területről. Persze néha előfordul, hogy egy-két makacs, kalandvágyó galamb ott marad, de nem mindegy, hogy háromszázan vagy csak húszan járnak vissza. Itthon is sok helyen végzünk galambriasztást, de pár éve dolgoztunk Athénban is, ahol egy hotelnél kellett riasztanunk a galambokat. Ősszel seregélyeket szoktunk riasztani szőlészetekben, illetve vannak kollégák, akik kormoránriasztást is vállalnak halastavaknál. Ez a leghumánosabb és legtermészetesebb védekezési forma.

Saját törvények, speciális párválasztás

IÉ.: Említetted a kommunikációt, szoros kontaktust, az emberhez szoktatást. Attól a pillanattól, hogy a madár megszokja a helyét, az új életét, hogy alakul ember és sólyom viszonya?

K.G.: Egy kutyánál szerencsés esetben te vagy a főnök és a falkavezér. Madárnál ez fordítva működik. Inkább a rabszolgája vagyok, mint a gazdája. Neki nem lehet parancsolni vagy utasításokat adni. Ha valamit nem akar megcsinálni, nem csinálja meg. Ha egy napon keresztül ül a fa tetején és nincs kedve lejönni, mert éppen jól érzi ott magát, akkor nem jön le, csak amikor ő gondolja. Itt mutatkozik meg, hogy csak türelmes emberből lehet solymász. Ha ilyenkor felmásznék érte, mert nem akarom lekésni az esti filmet (a solymászok nagy része többek között ezért se néz tévét :) ), legközelebb már elvárná, hogy felmásszak érte. Úgy gondolná, minek fáradozzon ő a repüléssel, ami amúgy is energiaveszteség, hisz az a „csúnya fogyatékos madár” (ez vagyok én) majd úgyis felmászik érte és lehozza… Mindig a madár fejével kell gondolkodni. Nem szabad lebecsülni a szellemi képességeiket, mert mindenből messzemenő következtetéseket vonnak le, logikáznak, keresik az összefüggéseket. Emellett nagyon mélyen érző lények is, intenzív lelki életük van. Ha elég mély a kapcsolatunk és ismerjük egymás minden mozdulatát, akkor elég reggel ránéznem és tudom, mit fog csinálni aznap, mit várhatok el tőle. Ha látom rajta, hogy nincs kedve repülni, csak ücsörögne órákig a fa tetején, inkább csak sétálgatok vele és „beszélgetünk”.

IÉ.: És a vadászat?

K.G.: Vadászni elsősorban miattuk fontos. Mivel a természet őket naponta vadászó ragadozónak alkotta meg, egy ilyen madár csak akkor lesz lelkileg kiegyensúlyozott, nyugodt természetű, ha rendszeresen vadászhat. Mivel nem madarakat tartunk, hanem együtt élünk velük, minket, solymászokat a fajtársaiknak tekintenek, ezért nem ritkaság, ha tavasszal, a költési időszak elérkeztével minket választanak párnak és velünk raknak fészket. Itt be is igazolódik, hogy nem a külső számít, hiszen a valódi fajtársaik sokkal szebbek nálunk.

IÉ.: De ha titeket választ párnak, abból nem lesz szaporulat. J A sólyom védett madár? Mekkora populációja van Magyarországon?

K.G.: Magyarországon minden ragadozó madár védett, illetve fokozottan védett. Súlyos bűncselekménynek minősül, ha valaki elpusztít vagy kárt tesz egy példányban. Bizonyos fajoknál, pl. réti-, parlagi-, békászó sas vagy kerecsensólyom, ez három év letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető. Hazánkban fészkelő sólymaink közül a kerecsensólyom élvezi a legnagyobb védelmet, 1 000 000 Ft az eszmei értéke. Országos állományát 300-400 pár közöttire becsülik, tőlünk nyugatabbra már nem fészkel, tehát elterjedésének mi vagyunk a nyugati határa, ugyanúgy, mint rokonának, a veszélyeztetett kékvércsének, aminek 500 000 Ft az eszmei értéke. Sajnos igencsak rájár a rúd a vadászmadarakra ebben a 21. századi civilizált világban, rengeteg veszélynek ki vannak téve. Nekünk, solymászoknak szívügyünk a természetben élő madarak sorsa és védelme, ezért különböző védelmi munkákkal próbáljuk könnyebbé tenni szabad életüket. A sérült madarakat felkutatjuk, begyűjtjük, szakorvosi segítséggel gyógyítjuk, felépülés után pedig visszaengedjük a természetbe. Sajnos maradandóan sérült madarak is rendszeresen kerülnek hozzánk, nekik életük végéig megpróbáljuk a legjobb körülményeket biztosítani, illetve próbálkozunk tenyésztésükkel is, hogy utódaikat vissza tudjuk adni a természetnek. Napjainkra már két egymástól elválaszthatatlan fogalom lett a solymászat és a ragadozómadár-védelem, ezért fontos a különböző természetvédelmi szervekkel történő együttműködés is.

A jövő solymászai
IÉ.: A védelem jegyében iskolákban, óvodákban is tartotok bemutatókat. Hogy fogadják a gyerekek a madarakat? Mit tanítotok a kicsiknek a solymászaton keresztül? 

K.G.: A gyerekek mindig nagyon lelkesen, tátott szájjal és nyitott szívvel fogadják a madarakat. A felnőtteknek is nagy élmény ezeknek a madaraknak a közelsége, bár sok felnőttben kialakultak már korlátok, őket is megérinti ilyenkor ez a személyes találkozás. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek már minél kisebb korban megismerkedjenek a természet csodáival, amit mi a madaraink által tudunk közvetíteni nekik. Láthatják őket közelről, repülés közben, megsimogathatják őket - ezek mind olyan meghatározó élmények egy pici gyermeknek, melyek talán egy egész életre szóló útravalót adnak neki. A bemutatóink után a gyereke nagy része azzal jön oda hozzánk, „ha nagy leszek én is solymász leszek!”. Szeretném hinni, hogy azok a gyerekek, akik már ilyen közel kerülhettek egy ilyen madárhoz, mint pl. Komancs, jobban oda fognak figyelni az élővilágra később is. Ha nem is lesznek solymászok, de természetet szerető, tisztelő emberek lesznek, akik nem szemetelnek, nem kallódnak el céltalanul a felnőtté válás útján, nem lesznek kábítószeresek, sőt talán egyszer segíteni fognak ők is bajba jutott állatokon.

A Vadászmadár Kft-ről bővebben ITT.

 

Szabó Judit – V. Szabó Kriszta    

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Közösség

Hírlevél feliratkozás