Az embert az élete során számtalan rossz és jó élmény éri. Siker és kudarc. Meggyőződésem, hogy a sorsunk attól függ, hogy ezeket az élményeket hogyan tudjuk kezelni. Van, akit a sikerek sem tesznek jobbá, és van, akit a kudarcok sem tesznek rosszabbá. A jövőnk tehát nem annak a függvénye, hogy a jelenünk éppen pozitív vagy negatív, hanem attól, hogy azokból tudunk-e tanulni vagy sem. 

Persze azt is megtanultam már, hogy mindenki a maga útján jár és teljesen felesleges egymást bármiről is győzködni. Mindannyian a sötétben tapogatózunk, amikor az életünk döntő kérdéseire keressük a választ. Mindenki úgy "tapogatózik", ahogy akar, sőt, ha valaki úgy akarja, akkor nem is "tapogatózik". Senkit nem tudunk semmire megtanítani, és nem is kell, csak saját magunkat. Ezért amit itt leírok, semmi több, csupán egy saját tapasztalat. Nekem fontos felismerés, de talán másnak teljesen haszontalan. Lehet, hogy segít neki, lehet, hogy nem.

A két döntő kérdés tehát, amit az élet feltesz nekünk: a sikereink és a kudarcaink. Az ezekre adott válaszaink meghatározó jelenséggel bírnak. Mi pedig nagyon sokszor rosszul reagálunk. A kudarcaink alól rendre felmentjük magunkat, a sikereinket pedig rendre kisajátítjuk. Mindkettő mögött ugyanaz a motiváció áll: az egónk, az énünk megvédése. Így nem kell megváltoznunk és az ezzel járó gyötrelmeket átélnünk. Pedig a változásra való képesség az élet legfontosabb szükséglete.

A magam életéből azt tanultam meg, ha kudarc vagy valamilyen negatív élmény ér, akkor mindig megkeressem a magam felelősségét. (Persze fontos az arányérzék, mert ezt sem jó túlzásba vinni és mindenért magunkat okolni, de ha őszintén megvizsgáljuk magunkat, akkor meglátjuk, mennyire kreatívak tudunk lenni, ha magunkat kell mentegetni a felelősség alól.) Mit tettem vagy nem tettem, ami miatt ez a rossz ért engem? Ez a döntő jelentőségű kérdés.

Ha pedig valamilyen siker vagy pozitív élmény ér, akkor megvizsgálom, hogy mit tettem vagy nem tettem, hogy kiérdemeljem az égiek áldását. Ez a második döntő kérdés. Hiszem ugyanis, hogy mind a kudarc, mind a siker fentről jön. Nem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem azt, amire szükségünk van a változáshoz, a fejlődéshez. Vagy egy pofont vagy egy létrát. De hogy mit kapunk legközelebb, az attól függ, hogy a pofonból tanulunk-e, vagy csak háborgunk, a létrát pedig csak betesszük-e a sarokba, vagy átmászunk vele egy falon.