A különórák törekvések, hogy pótoljuk azt, ami az iskolából kimarad - De jól van ez így?

szept. 2., 2016

A különórák törekvések, hogy pótoljuk azt, ami az iskolából kimarad - De jól van ez így?

A fiam most lépett második osztályba. Amikor iskolát és tanító nénit kerestünk neki, találkoztunk olyan pedagógussal, aki szerint az első osztályos gyerek az iskolán kívül ne járjon sehova, éppen elég neki az iskola reggel háromnegyed nyolctól délután négyig, ellenben a szülő minden nap legalább egy órát tanuljon még vele suli után!

Tessék? Mi az, amit napi nyolc óra iskolai tartózkodás alatt nem lehet megtanítani a gyereknek az iskolában? Miért kellene napi nyolc óra iskola után egy percet is tanulással töltenünk otthon? Négy óra után már utazunk, beszélgetünk, sportol, játszik, még beszélgetünk, vacsorázunk, fürdik, mesélünk, lefekszik aludni, és az óra elüti az este nyolcat.

Másrészt az a tapasztalatom: a gyerek a legtöbb dologra magától megérik, az egész nyösztetésnek semmi értelme! Akinek „szüksége van” a gyakoroltatásra, az még nem érett meg arra, amit az iskola követelményként (milyen szörnyen hangzik a követelmény szó az iskolával kapcsolatban) állít elé. Mindez nem a gyerek hibája, hanem az iskoláé, a tanítóé vagy a rendszeré: azé, aki képtelen differenciálni a különböző érettségű és érdeklődésű gyerekek közt, noha ez lenne a dolga. Helyette: egységesít, uniformizál (ebben is).

Visszatekintve az elmúlt egy évre, úgy gondolom, a fiam kellően éretten lépte át az iskola kapuját, ezért a tanulás, házi feladatok, napi ki- és bepakolások a táskába, valamint teljes önállóság az iskolai ügyei vitelében nem okoztak  számára nehézséget. Az oktatás pont annyi kihívást jelentett számára, amennyi egyúttal inspirálta és motiválta is. Egy percet nem gyakoroltam vele, ellenben ő kedvtelésből írogatott magának mindenféle példákat, és megoldotta. Mostanában a szorzást próbálgatja fejben.

Idén márciusban kezdett regényeket olvasni: Tatay Sándor Kinizsi Pál című művével kezdte, majd folytatta Joachim Masannek A vad focibanda ifjúsági sorozatának tizenhárom kötetével. Amikor ezeknek a végére ért, a nyári szünetben André Marx tollából A mestertolvaj hagyatéka, valamint Mándy Iván Robin Hood története nyűgözte le. Jelenleg Harry Potter-t olvas, mert a szomszéd kislány egyik kedvence ez a történet, ami kellő inspirációt jelentett a fiamnak, hogy kölcsön kérje tőle a könyvet. (A kislány az egyetlen személy, aki a gyümölcsevésre is rá tudja venni a gyerekemet.)

Hangsúlyozom: mindez nem a mi érdemünk! Hubát jó időben kapta el az iskolakezdés! Több, mint hétévesen! Ugyanakkor a mi iskolánkban azt is elmondták a beiratkozás előtt: akinek a legapróbb kétsége is felmerül azzal kapcsolatban, engedje-e iskolába a gyerekét, vagy maradjon még óvodában, az várjon még egy évet a beiratkozással, nem érdemes siettetni.  

Iskola után ne járassuk különórákra a gyereket? Véleményem szerint: nyugodtan vigyük, csak nem mindegy, kit és hova, azaz melyik gyereket milyen különórára. Hubát nagyon megviselte volna, ha le kellett volna mondania a heti két cselgáncsról, két úszásról, amelyeket nagy élvezettel és jó eredményekkel művel. Időnként még tánctanfolyamra is eljött velem. Ezeken felül (nem ezek helyett) szeretett volna még foci edzésekre is járni, azonban az iskolában csak délután négy órától lett volna erre módja, hamarabb nem, s ez ütközött az egyéb elfoglaltságaival.

Azt gondolom, a szülők abból próbálnak pótolni valamit különórák – zene, tánc, sport, színjátszás, kézműves foglalkozások stb. – formájában iskolaidő után, amely elfoglaltságoknak az iskolában, a tanterv keretein belül kellene időt, helyet, teret biztosítani. Ezek a tevékenységek segítik ugyanis hozzá a gyerekeket ahhoz, hogy előcsalogassák magukból, s ki tudják fejezni azt, ami bennük van. Hiszen minden bennünk van, csak a felszínre kell hozni. A jó tanító, mester, edző arról ismerszik meg, hogy „kihozza” tanítványából a legjobbat, amit az magában hordoz: elsősorban inspirál, ugyanakkor a tanítvánnyal együtt maga is folyamatosan fejlődik.

Természetesen, ez nem a tanórák hosszán (harminc, negyvenöt vagy kilencven perc) múlik, hanem azon, hogy azt a tanórát – objektív és szubjektív lehetőségek, illetve korlátok okán, eredményeként – milyen tartalommal tudja megtölteni a tanító. Ha már elő kell írni jogszabállyal, hogy a tanóra utolsó hányadában „játékos feladatok”-kal is tölthetik az időt a gyerekek (ezt tegnap a királyi rádióban nagy csinnadrattával jelentették be mint nóvumot és progresszív intézkedést), ott elég nagy a baj…

Cserhalmi ÁgiCserhalmi Ági

Hozzászólások