A lendületes, ösztönző, faltörő Kosok

ápr. 3., 2017

A lendületes, ösztönző, faltörő Kosok

Igaz, már javában a Kosok hónapjában járunk, de nézzük meg az ő természetüket is. Az ő jegyükhöz köthető az asztrológiai újév, innentől veszi kezdetét a 12 jegyet és minőséget képviselő ciklus.

Minden új kezdet, új nézőpont kellő lendületet és motivációt igényel, melynek a Kosok maximálisan birtokában vannak. Szívesen vágnak bele innovatív vállalkozásba vagy tevékenységbe, nem szeretik a már jól ismert utakat. Tüzes elemük és a Mars bolygó uralma miatt mozgásuk, cselekvésük, személyiségük igen mozgékony, éles figyelmük és gyors reakcióik vannak a világ történéseire. Alapvetően optimisták, pontosabban van akkora önbizalmuk és pozitív énképük, hogy higgyenek abban, hogy amibe belekezdenek, azt siker koronázza. Olyan elementáris erővel képesek képviselni igazukat, álláspontjukat, hogy megtisztelőnek érzik az emberek, ha őket követhetik. Tehát a Kos abszolút vezetésre termett, előrelátó, gondolkodó és cselekvő ember, aki, bár kicsit önző módon a saját céljai megvalósítására tör, de közben a többiek sem maradnak kárpótlás nélkül. Nem fukar, szereti a vágyott dolgaira előteremteni az anyagiakat, és szívesen költ szórakozásra, sportra is.

Az energiái folyton a hatalmukba kerítik, annyi mindennel foglalkozik, hogy közben az idegrendszere túlfűtöttségét is le kell hűtenie. Erre kiváló lehetőség a sport. Általában erős Kos érintettség esetén már korán jelentkezik valamiféle sportág felé a rajongás, és sokszor a tehetség is. Ők az idegi, szellemi fáradtságot nem pihenéssel, hanem a fizikumuk terhelésével reagálják le. Szükségük van arra, hogy izomzatukat megterheljék, erősítsék, hogy a bennük tomboló energiatöbbletet levezethessék.

Sokszor mondják rájuk, hogy képesek fejjel menni a falnak, igazukért bátran kiállnak, megvédik, akár harc árán is. Tipikusan egy katona archetípusai, akik erős, szálkás izomzattal, jó kiállással, bajtársi hősiességgel rendelkeznek. 

Általában jó egészségnek örvendenek, a betegségeket gyorsan leküzdik, a Mars miatt a fertőzésekre magas lázzal reagál szervezetük. A Kos jegyhez tartozik a fej, izomzat, szem, epe és mellékvese az egészségügyi asztrológiában, e területeikre érdemes jobban vigyázniuk. Gyorsaságuk és „forró fejük” miatt a közlekedésben sem árt a körültekintő viselkedés. Szeretik a veszélyes közegeket, a harcászatot, extrém sportokat, gyors autókat, motorokat, fegyvereket, mindent, amiben kockázat rejlik.

Érzelmeik tekintetében hirtelen fellobbanó és ugyancsak hirtelen kialvó szenvedélyük diktálja az iramot. Szívesen kezdeményeznek, hamar szerelembe esnek, aztán mikor már kezd hétköznapivá válni a szituáció, újabb ingerek után néznek. Magas elvárásaik vannak a partnerük iránt, legyen majdnem olyan jó (akár munkában, akár szellemileg) mint ők, legyen meg a kellő egzisztenciája, de kicsit mégis legyen irányítható. Ha azonban a férfi Kos kiválasztotta élete párját, ahhoz hűséges, igazi férj és apa tud lenni, aki a családért dolgozik, és közben az egóját sem szükséges elrejtenie.

Isten éltesse a mostanában ünneplő Kos szülötteket! Köszöntsük fel őket, csapjunk felhajtást, ahol látszólag szerényen, de belül mosolyogva örülhetnek, hogy végre a középpontban vannak.

Amennyiben nem erőteljes képletünkben ez a jegy, érdemes megnéznünk, hogy melyik életterületünket jelző horoszkópházunk kezdődik benne. Ott ugyanis mindenképp megéljük a felsorolt tulajdonságainkat és hajlamosak vagyunk gyorsan, akár elkapkodva dönteni, irányítani és harcolni az igazunkért.

Szűcs-Szabó AnnaSzűcs-Szabó Anna

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások