A napfény íze

szept. 4., 2015

A napfény íze

A nyár az utolsókat rúgja, a kerti bokrok pedig ontják a zamatosabbnál zamatosabb zöldségeket. A paradicsomunk is éppen ilyen, a hosszú várakozást követően a család egyszerűen képtelen elfogyasztani azt a mennyiséget, amit hirtelen egyszerre megteremnek – ahhoz viszont, hogy befőzzük, kevés. Bár a hőségben akkor sem szívesen állnék a rotyogó lábos mellett, hogyha muszáj lenne, s végül arra jutottam, aszalással fogom tartósítani a felesleget.

A megmosott és kicsumázott paradicsomokat félbevágom, alaposan megsózom, majd csombort és oregánót szórok a tetejükre. Egy sütőrácsot fektetek az egyik tepsibe, alá sütőpapírt teszek. A paradicsomokat szorosan egymás mellé fektetem, gézzel befedem az egészet, majd kiteszem a napra. A késő nyári, őszeleji hőség egy nap alatt összetöppeszti a piros gyümölcsöket – a fölösleges lé a tepsi aljára csöpög, így nem párolódik a saját levében, jócskán lerövidítve a folyamatot.

Később a sütőbe teszem, legkisebb hőfokon, résnyire nyitott ajtó mellett pár óra alatt el is készül az aszalt paradicsomunk. Szorosan felhalmozom az előre kifőzött befőttes üvegekbe, fokhagymát aprítok mellé, friss fűszernövényeket tűzök a rétegek közé, majd olívaolajjal színültig töltöm. Száraz dunsztba teszem, onnan pedig a kamrába kerül. A kérdés csak az, hogy kibírjuk-e kóstolás nélkül, s egyáltalán, marad-e belőle télire?

 

GP

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások