A negatív gondolatok a legnagyobb ellenségeink!

okt. 27., 2015

A negatív gondolatok a legnagyobb ellenségeink!

A negatív gondolatok a sikereink legnagyobb gátjai – ezt vallja Brian Tracy, aki blogbejegyzésében elárulja nekünk, mi az az alapvető hiba, amit minden sikertelen ember elkövet, ráadásul azt is megmondja, hogyan tudunk változtatni ezen. Mindannyian éreztük már azt, hogy elérkeztünk életünk egy olyan szakaszához, amikor dönteni kell, hogy akár kockázatot is vállalva egy másik irányba indulunk el azért, hogy ne kelljen a – bár biztos, de minket teljes egészében felemésztő – jelenlegi helyzetünkben maradnunk. Többre vagyunk képesek, mint azt el tudjuk most képzelni, csak hinnünk kell benne! Ilyen egyszerű.

Brian Tracy a világ leghíresebb motivációs előadója, akit közel másfél millióan követnek a legnagyobb közösségi portálon. Előadásokat tart szerte a nagyvilágban, olyan nagy cégeknek tartott már továbbképzéseket, mint például az IBM. Tracy rendkívül lendületes, szórakoztató, ugyanakkor informatív előadó, aki hatalmába keríti a közönségét és az első pillanattól az utolsóig gyakorlatilag minden pillanatát leköti. Az ötleteit, stratégiáit humorral párosítja, s gyakorlati javaslatokkal is szolgál például arra, hogyan teljesítsünk jól egy állásinterjún vagy éppen hogyan ismerjük fel azokat tényezőket, amelyek visszahúznak minket sikereink elérésében.

„Még mindig emlékszem arra a pillanatra, amikor rájöttem, hogyan tudok megszabadulni a negatív gondolatoktól” - kezdi. Huszonegy éves volt, le volt égve, egy egyszobás lakásban élt, baromi hideg tél volt és építkezésen dolgozott. Nem engedhette meg magának, hogy esténként eljárjon szórakozni, így – ahogy fogalmaz – volt ideje gondolkodni. Az egyik éjszaka, amint ott ült a kis konyhaasztalánál, bevillant neki valami, ami megváltoztatta az addigi életét. Rájött, hogy a sikertelenségének az oka a negatív gondolatai, melyek teljesen tönkreteszik.

Brian akkor úgymond „megvilágosodott” és rájött, mit kell kezdenie az életével. „Ha én nem változtatok, semmi nem fog változni.” Azt írja, ez a felismerés olyan elemi erővel ragadta magával és olyan ijesztő is volt egyben, mint egy ejtőernyős ugrás. Ott állt az élete peremén és úgy döntött, hogy nem egyensúlyoz tovább, hanem ugrik egy nagyot. Úgy véli: ez volt az a pillanat, amikor felismerte és elfogadta azt, hogy csak mi magunk lehetünk felelősek a saját életünkért, a saját sorsunk alakulásáért.

Alapvető hitvallása, hogy a legnagyobb ellenségeink a sikerek eléréséhez vezető úton a mindenféle negatív, rossz gondolatok, melyek elvesznek tőlünk minden életörömöt és béklyóban tartanak minket. Ezért a legfontosabb céllá azt kell kitűznünk, hogy igazán boldogok legyünk, hogy felszabadítsuk magunkat a negatív gondolkodás terhe alól. Úgy véli, ha elkezdünk egy problémát racionalizálni, vagyis társadalmilag elfogadható magyarázatot találni valamire, az biztos, hogy negatív gondolatot fog szülni. Ne magyarázzuk ki, ne próbáljunk valami rosszra vagy elégedetlenséget kiváltó dologra jó fényt vetni! Ne legyünk mi az áldozatok és ne jelöljünk ki másokat rosszfiúnak! Ne legyünk túlzottan aggodalmaskodók, ne legyünk túlságosan érzékenyek mások negatív gondolataira!

Leginkább azoknak az embereknek van szükségük erre a szemléletváltásra, akiknek az önképét a másokkal folytatott beszélgetés, a mások által kialakított vélemények határozzák meg. Az önértékelésük a legtöbb esetben ugyanis súlyosan téves, és haraggal, szégyenérzettel, önsajnálattal és kétségbeeséssel párosul. Vannak olyanok is, akik nem tudnak szembenézni a saját hibáikkal, éppen ezért mindig mást okolnak, másban keresik a hibát. Nekik Brian Tracy szerint fel kell ismerniük: „Én vagyok a felelős!” Ez a felismerés először dühöt vált ki, majd egy rövidzárlatot követően kioltja a negatív gondolatokat. Ez az ember nem fogja tovább hagyni azt, hogy az önbizalomhiány irányítsa az életét, hanem úgy dönt, kezébe veszi a sorsát, feltárja a rejtett tehetségeit és igazi potenciálját. Vérszemet kap és elkezd harcolni saját magáért. Ez pedig egyenes út a sikerhez.

Szilvási-Kassai Eszter

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások