Angyalok üzenete a 7. hétre

febr. 12., 2018

Angyalok üzenete a 7. hétre

Spirituális emberként olyan módszereket is használok, mellyel magasabb szintű lelkek, angyalok üzenetét közvetítem. Megkértem az angyalokat, hogy az előttünk álló hétre adjanak olyan iránymutatást, mely olvasóink számára a lehető leghasznosabb. Az alábbiakat üzenik nektek:

Nagyon fontos ezen a héten a FIGYELEM.  Látszólag könnyen elkalandozik,  de vegyétek észre,  hogy valójában éppen az ilyen elkalandozások idején látjátok meg,  hogy mik az igazán lényeges dolgok. 

Ha van olyan dolog, amit imáidba foglaltatok, tudjátok, hogy IMÁITOK MEGHALLGATTATTAK. Engedjétek meg, hogy a csoda beköszöntsön az életetekbe! Biztos, hogy nektek is hozzá kell tenni a magatok részét és a karma ellen sem mindig tudtok tenni, de ami igazán fontos, az most teljesülhet.

Mindemellett ne feledjétek MEGÜNNEPELNI minden apró sikereteket. Mindig, ha elértek valamit, amire vágytok, annak adjátok meg a módját és engedjétek meg azt, hogy az elismerés is megérkezzen a siker mellé. Mindazért a munkáért, amit belefektettek egy-egy ügyetekbe, jár nektek a gratuláció. Saját magatoktól és másoktól is.

Szép hetet kívánunk!

Zigó JuditZigó Judit

Hozzászólások