Ismerős az érzés? A helyzet, az alig várt találkozó? Hol is kezdjem? Az elején, de minek az elején? Hol hagytuk abba a beszélgetést? Vagy nem is hagytuk abba? Folytatódott az egész megkezdett gondolatáradat félszavakban, telefonban, el, vagy el sem küldött üzenetekben? Mit is mondtál, mit írtál legutóbb? Hányféle portált, milyen újságokat, könyveket olvasol? Melyik rádiót hallgatod? Milyen csatornákat nézel a tévében?

Ami egy hónapja volt, az már a régmúlt, elképesztő mennyiségű információ hullahegyei közül mi melyiken is tanyáztunk? Kit is ismersz, vagy kiket is ismerünk, vagy melyik közös ismerősünkön keresztül vagyunk ismerősei a régi és az új ismerőseinknek? Egy eszelősen kitágult világ melyik kicsi szegletében sodort egymás mellé minket a sors egyszer valamikor, réges-régen? És tulajdonképpen mi történt veled? Lehet, a "hogy vagy" kérdésre nem tőszavakkal felelni? Van idő manapság órák hosszat beszélni magunkról, másokról, másokkal? Várjuk a találkozókat? Szeretnénk megnyílni, szabad ma kinyílni, kitárni a mindig zárt ablakainkat? Kíváncsi erre bárki is, vagy a sok-sok „magányos” baráti találkozót csupán a semmit nem mondott, semmit nem mondtam érzéssel zárjuk?

Annyi mindent akarok mondani, hogy inkább nem mondok semmit sem, mert úgyis kevés rá az idő, mert úgysem érdekel igazán, mert úgyis figyeled a telefonodat közben, nézed az üzeneteidet, idegesen, ugrásra készen várod a hívásokat. Érdekel még valakit a másik élete? Vagy csak hallgatunk és elbeszélünk egymás mellett? Az ismerős az tényleg csak ismerős valahonnan és a barátok csendben várakoznak a sorban. Meg a hosszú, mély beszélgetések is, amikor nemcsak kérdések, de válaszok is vannak… 

(2017. május 16.)