A legtöbb embert, akik jól látnak, nem hozza lázba egy fa, ágain levelekkel vagy egy utcanévtábla. Engem viszont lelkesedésessel töltenek el ezek a dolgok most, ugyanis 20 év után végre megélhettem azt a napot, amikor újra tisztán, élesen látok, egy lézeres szemműtétnek köszönhetően.

Nem tudom, más szemüveges hogy van vele, de én, aki 10 évesen váltam rövidlátóvá, nem tekintettem saját magamat szemüvegesnek. Ha valaki úgy beszélt rólam, hogy az a szemüveges lány, nem kapcsoltam soha egyből, hogy én lennék. Az álmaimban nem viseltem szemüveget. Amikor szingli voltam, valahogy mindig azt éreztem, hogy biztos azért nincs senkim, mert szemüveges vagyok, ergo a szemüveg nélküli lányok előnyt élvezhettek velem szemben. Soha nem tudtam meg, hogy tényleg így van-e…

Tinédzserként évente járnom kellett szemészeti kontrollra, amit nem nagyon szerettem, mivel a tábla, amiről le kell olvasni a számokat, rettenetesen frusztrált. Mindig rágörcsöltem (sőt, később felnőttként is), hogy rosszat fogok mondani. Persze nem járt retorzió, ha eltévesztettem a számot, de valamiért mégis úgy éreztem, hogy ez ciki.

Próbáltam a kontaktlencsét is, de rájöttem, én nem az a fajta ember vagyok, aki teljes mértékben be tudja tartani a lencseviselésre vonatkozó, szigorú szabályokat. A kontaktlencsét nem lehet minden helyzetben betenni, a folyadékra is figyelni kell - ez nekem túl sok volt.

A szemüveget viszont reggel felvettem, este levettem, és kész. Ilyen egyszerű volt. Ugyanakkor utáltam, amikor új szemüveget kellett venni. Nem elég, hogy drágák a keretek, de még arra is oda kellett figyelni, hogy jól álljon. Vagy csak én vagyok ilyen hiú?!

Egy szó, mint száz: elkezdtem spórolni egy lézeres szemműtétre. Persze részletfizetést is lehet kérni, de úgy drágábban jött volna ki, én meg nem siettem vele, inkább megvártam, míg összegyűlt a műtétre a pénz.

Kinéztem magamnak a legszimpatikusabb klinikát. Interneten jelentkeztem az alkalmassági vizsgálatra, aminek az időpontját később telefonon egyeztettük le egy hölggyel. A vizsgálaton nagyon kedvesek voltak velem (és később is), bemérték a szemem sokfajta műszerrel, eszközzel, kérdeztek pár dolgot, ami esetleg akadályozná vagy befolyásolná a műtétet, majd miután mindent rendben találtak, és megállapították, hogy melyik típusú kezelést javasolják, kitűztünk közösen egy időpontot a műtét napjára.

Az ominózus napon is újra mértek, aláírtam a beleegyező nyilatkozatot, fizettem, majd kaptam nyugtatót, amit nem csak az ilyenkor szokásos idegességre adnak, hanem azért is, mert segít ellazítani a szemkörnyéki izmokat.

Maga a műtét nem tartott 10 percnél tovább. Nem volt olyan szörnyű, mint amilyennek képzeltem. Hihetetlen, hogy ez alatt a pár perc alatt képesek helyreállítani a látásomat. Közvetlenül a műtét után máris sokkal jobban lát az ember, mint szemüveg nélkül. Tulajdonképpen a látás fokozatosan javul a következő pár napban, és a kisebb kellemetlenségek, mint például a könnyezés, fényérzékenység, idegentest-érzés a szemben, is túlélhetők.

Műtét után viszonylag sűrűn kell kontrollra járni, alaposan megvizsgálják a szemet, és fel lehet tenni kérdéseket, ha valami nem egyértelmű. Nagyon fontos, hogy a műtét után bizonyos ideig szemcseppeket kell használni, illetve a szabadban UV-szűrős napszemüveget kell viselni, de ez nem zavaró.

Közel egy hónapja volt a műtétem, de reflexből még mindig keresem a fejemen, az ágyon, vagy fürdés után a szemüvegemet. Azóta is egy csodának tartom, hogy visszakaphattam az éleslátás „luxusát”, mert igen, ez egy luxus minden szemüveges embernek. Azonban szerencsére egyre könnyebben elérhető.