Az élet nem kívánságműsor, de amíg itt vagyunk, táncoljunk!

jan. 19., 2016

Az élet nem kívánságműsor, de amíg itt vagyunk, táncoljunk!

Egy igazán közeli barátom, Adam felakasztotta magát a múlt évben. Ő volt a legboldogabb ember a világon. Aztán egy nap az apja elment dolgozni reggel, és amikor hazament, a családi házuk folyosóján találta meg, a mennyezeti ventillátorról lógott le. Egy övvel végzett magával. 

Senki sem tudja, hogy miért tette és tudom, soha senki nem is fogja tudni megmagyarázni ezt. Adam szülei nem tudtak mit csinálni, szép lassan kénytelenek voltak elfogadni fiuk halálát és élniük kellett tovább az életüket.

Adam apja a temetésen számomra rendkívül megrendítően fogalmazott. Azt mondta: „Egy dolog biztos. Az élet véges és fogalmad sincs arról, hogy mikor, hogyan és miért fog véget érni. Éppen ezért minden napot úgy kell megélnünk, mintha az az utolsó lenne.”

Nos igen. Az élet véges, a halált mégis tabuként kezeljünk, nagyon sokan nem hajlandóak beszélni erről. De használj ki minden napot, minden pillanatot, mert előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor a szerettünk már nem lesz mellettünk. Ne állj akkor ott úgy, hogy azt gondolod, több időd kellett volna vele töltened vagy azt mondod, bárcsak megtettél volna még valamit vele, érte. 

Ahogy mondják, az élet nem egy kívánságműsor, de amíg itt vagyunk, táncoljunk!

(Forrás: quora.com; kép: favim.com)

 

Szilvási Kassai-EszterSzilvási Kassai-Eszter

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások