József Attila: Mikor az uccán átment a kedves

 Mikor az uccán átment a kedves,

 galambok ültek a verebekhez.

 Mikor gyöngéden járdára lépett,

 édes bokája derengve fénylett.

 Mikor a válla picikét rándult,

 egy kis fiúcska utána bámult.

 Lebegve lépett - már gyúlt a villany

 s kedvükre nézték, csodálták vígan.

 És ránevettek, senki se bánta,

 hogy ő a szívem gyökere-ága.

  Akit ringattam vigyázva, ölben,

 óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

 De begyes kedvük szívemre rászállt,

 letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,

karcsú szél hajlott utána hűsen!