Mollináry Gizella: Kertben

Minek mindenről beszélni?

Úgyis tudod, hogy várom:

felnőni alakod nemes rajzát a kertajtóban

ahogy a nárcisszal szegett uton felém tartasz

s a rózsakarókra tűzött üveggömbök szines tükrei

maguknak orozzák örökifjú gondtalan arcod.

Olyan szép vagy.

Istenem! szelíd könnybe fúl az elcsodálkozás

mozdulni sem merek, nehogy megrebbentselek

és egy nem várt mozdulatod diszharmóniát teremtsen

nappal övezett nevető legényarcodon.

Oh! mert szent ragyogású a szitakötők eozinos lilatüzű csillogása

az áthevült georginák s ez az egész napba-mosdatott kertvilág

aminek most felmagasztosult pillanatnyi sorsa:

hogy Te átjössz rajta, Felém.