Móricz Zsigmond: Siker és bukás

 Gellért Oszkárnak

 Szép az, mikor szabadon szökken ki a sugár!

 mikor sudárfa lobban s lombja keres eget!

 Mikor egek hasadnak a fénylő nyíl előtt!

 Óh szép a siker!

 Az édes légben édes érzések nyílanak,

 lelkek illatja árad és boldogan özön

 s ezernyi szem felragyogó lángján

 és ezer szív kirobbanó vágyán

 följebb, följebb repülni

 azur ég drága tükrén,

 föl a Napba, a Napba!

 a megdicsőülésbe!...

 Óh siker édes kéje!

De szörnyű ha a rügyre rög borul sulyosan,

 ha sustorgó örvényszáj a mély felé sodor,

 ha botor sors viharral söpri el a Reményt!

Óh szörnyű a bukás!

 Mert tudtam volna én is lobogni fényesen!

 szivemben ég a láng és erő zúg rejtekén!

 De ördögök suhognak fölöttem véresen

 és nem tudom kiszórni szivemnek kincseit

 és nem tudom kizengeni

 mert hangom fénytelen

 akaratom lebénult...

 mert minden ellenség...

 mert vad világ...

 mert meg kell semmisülni...

 Szörnyű, szörnyű bukás...

 Ám a siker árnyában elszunnyad az erő...

 És a Bukás kohóján megacélosodik...

 És a Siker-felhőből esőzik a bukás,

 ám a Bukás mélyéből fel-feltör a siker!

 A szép Sikernek fattya a Fekete Bukás:

 és a nyomorult Bukás leánya Szűz Siker.

 Mert fulladt tűz röpíti magasba a sugárt

 és a sudárfát a rög börtöne lobbja ki,

 és lappangó íjj repit nyilat az ég felé!...

 (1928. április 1.)