Petőfi Sándor: Én

A világ az isten kertje; 
Gyom s virág vagytok ti benne, 
Emberek! 
Én a kertnek egy kis magja, 
De az úr ha pártom fogja: 
Benne gyom tán nem leszek.

Tiszta e kebelnek mélye; 
Égi kéz lövellt beléje 
Lángokat. 
És a lángok szűzen égnek 
Szent oltárúl az erénynek 
E1 nem romlott szív alatt.

Nem építek sors kegyére, 
Tűrök, mit fejemre mére; 
Jót, rosszat; 
Mit ma ád, elvészi holnap; 
Majd megadja, amit elkap; 
jellemképe: változat.

Mint a róna, hol születtem, 
Lelkem útja tetteimben 
Egyenes! 
Szavaimmal egy az érzet: 
Célra jutni álbeszédet 
Tétovázva nem keres.

És az ég szivem földébe, 
Drága fádat ülteté be, 
Szerelem! 
Koszorúba fűzöm ágit, 
Koszorúm szerény virágit 
A hazának szentelem.