Váci Mihály: Ősz

A fecske az égbe nyilalt,

mégis a szívbe hasít.

Az égen a kékszinű dal

könnyű búra tanít.

Zizzen. Valami közeleg,

s valami távolodik.

Szíved a hűs delejek

közt remeg, ingadozik.

Állsz suhogó szárnyak alatt,

szíved a tenyereden.

Sóhajtsz. - Hova állj, ha maradsz?

s ha mégy, milyen fény fele menj?