Weöres Sándor: Tavaszi virradat

 Kakas kukorít, hajnal kivirít,

       a réti rigó dala röppen,

arany bivalyok gerince ragyog

       márvány-eres égi ködökben.

Ma ládd: a himes föld, láng-habos ég

csak láz-tünemény, csak híg buborék,

       széthull, tenyeredbe csöppen.

A lábadon itt topánka szorít:

       ez a föld! a gyökér-ölü erdő!

a homlokodon kék pántlika fon:

       ez a menny, a fejedre tekergő!

és közbül a szív, a kalitka-madár,

kit féltésed vasrácsa bezár:

       ha elszáll, vissza sosem jő.