A minap könyvtáram rendezgetése közben a „női irodalom” szekcióban megtaláltam a Mit Mikor Hogyan – Kell tenni, hogy szép, okos és helyes legyen című illemtankönyvet, melyet 1940-ben adtak ki, s melyet nagy kedvencem, Zichy Rafaelné Pallavicini Edina grófnő, valamint barátnője, Stadler Frieda jegyeznek. Mivel történelem szakos bölcsész lennék, a könyvek nagy szerelmese, emlékszem, milyen szívdobogva vettem a kezembe néhány éve az eredeti, 1940-es Athenaeum példányt, s milyen mámorosan szagolgattam a Horthy-korszak egy darabját. Annak a kornak egy dokumentumát, mely időket szokás manapság mindenféle negatív jelzőkkel illetni. Nekem azonban a pezsgő szellemi élet, a keresztény alapokon álló társadalmi berendezkedés, az erkölcsi és emberi tartás évtizedeit jelenti ez a kor, azokat az időket, amikor mindenki tudta és elfogadta a helyét, amikor még volt egymás és rang iránti tisztelet, amikor a nemzet képét formáló arisztokrácia egy utolsót kiáltott, s próbált példát mutatni az élet minden területén, mielőtt a közelgő vészterhes idők örökre ellehetetlenítették.

Zichy Rafaelné grófnő is érezte a változás szelét – ne feledjük, a második világháború második évében járunk -, s ekképp írt az illemtankönyv zárszavában: „Illemszabályokról értekezni egy süllyedő mult és rejtélyesen pirkadó jövő kor mesgyéjén nem hiábavaló vállalkozás-e? Sokszor azt gondoltam, mialatt e sorokat írtam: milyen világ bontakozik ki a most dúló óriási harcokból – és lehet-e majd hasznát venni a multban dívó szokásoknak és szabályoknak?”

Én ma, 2016. április 8-án azt mondom, soha nem volt még nagyobb szükség egy össztársadalmi sorvezetőre, kifinomult illemszabályokra, mint értékvesztett, minden tekintélytiszteletet nélkülöző, rohadó korunkban.

De nézzünk is néhány szabályt, melyet a 20. század majdnem közepén erősen ajánlottak a magukra valamit is adó nőknek a kifinomult hölgyek:

1. Az öntudatos, bátor fellépés az alapos mosakodással kezdődik.

2. Reggel, délben, este, fogkefével, fogporral, vagy pasztával és jól ápolt kefével a fogaknak gondos tisztasága. Minden ember csakis a saját fogkeféjét használja, amelyet soha senkinek kölcsön nem ad és soha, senkitől kölcsön nem fogad. Időnkint fogkeféjét ki is főzi, sőt időnkint el is dobja, ha még nem fenyegeti is aggkori végelgyengülés.

3. A hajápolás terén határozott visszafejlődés van. Vannak, akik „dauerjukra” tekintettel akár egy hétig is nem fésülködnek, csak éppen egy kicsit megkapargatják és fátyollal lekötik a hajukat, hogy ne kelljen újra „lerakatni a hullámokat”. Választani kell a mozicsillagok ezer apró kis tincse és egy kedves, modern, de egyszerű frizura között. A soktincses, de azért kicsit bolyhos, kicsit boglyas, kicsit „lealudt”, kicsit kinyílt frizuránál hanyagabb és gusztustalanabb nincsen. Az ember szinte valami viszketést érez, amikor az ilyen fejre tekint.

4. És a köröm! Hát persze, hogy divat kárminpiros, vagy paradicsompiros lakkot rámaszatoltatni a körmökre – de az azért se nem szép, se nem előkelő! Pláne, ha a köröm alatt meg-meghúzódik egy szürke, vagy fekete csík, ha a körömre alul rátapad a bőr, vagy még hozzá be is szakadozik közbe-közbe! A jólápolt köröm halványrózsaszín, az alsó bőr (minden kézmosás után az arra alkalmas kis eszközzel letoljuk) sehol sem tapad hozzá, sem túlrövid, sem túlhosszú és mindig ragyogó tiszta, mert minden kézmosás alkalmával puha szőrkefével eltávolítunk minden szennyet alóla.

5. A test tisztántartásának művelete semmiképpen sem való emberek elé. Vannak, akik valami különös előkelőséget látnak abban, hogy táskájukból előszedjék kölnivizüket és bedörzsöljék vele tenyerüket, nyakukat… Mások előveszik manikűrkészletüket a vonaton, váróteremben és hozzákezdenek a körömreszeléshez, piszkáláshoz. Ez nem illik semmiképpen. De még az sem, hogy az ember úton-útfélen előszedje tükrét, fésűjét, púderdobozát, rúzsát és hozzáfogjon az arcát rendbehozni.

6. Az egész világ közvéleménye megegyezik abban, hogy fiatal lányoknak, pláne iskoláslánykáknak – külsőleg, belsőleg semmi szükségük púderre, rúzsra. A fiatal bőr szépsége és egészsége szempontjából csak ártalmas, vénít, csúfít, semmire sem jó, csak arra, hogy nem előnyös következtetéseket vonjon le az ember annak a fiatal lánynak a lelkületére vonatkozólag, aki használja.

7. Sportnál, vagy meleg helyen könnyen megesik, hogy megizzad az ember. Arról kell gondoskodni, hogy állott vízzel lemosakodjunk és száraz holmihoz jussunk. Nem illik izzadtan, fülledt ruhákban emberek között maradni. Nem illik azonban beszélni sem róla: jaj, de megizzadtam (mint ahogyan nem illik az emberiséget ötpercenkint tájékoztatni testi-lelki hogylétünkről: juj, de jóllaktam! – szomjas vagyok! – már megmerevedtem az ülésben! – álmos vagyok! – olyan nyomott vagyok! – fáj a fejem stb.) Gondosan ügyelnünk kell arra, hogy embertársaink jóízlését ne sértsük ezzel a kis betegséggel (izzadás – a szerk.) – kézfogás, karemelés, harisnyaváltás!

8. Lábat melegen, nyakat hűvösen! Vagy: aki fázik, az nem fázik meg. Ez úgy értendő, hogy aki állandóan kissé hűvösen tartja testét, olyan edzettségre tesz szert, amely megóvja a meghűléstől. Legyen a ruházkodás olyan, hogy a hőmérsékletbeli különbségeket könnyen ki lehessen egyensúlyozni velük.

9. Viseljünk otthon más ruhát, mint az utcán és a munkahelyünkön. A kesztyűviselés is az egészséget szolgálja: védi a kezet a piszoktól, bacillustól. Piszkos, kifényesedett, foszladozó kesztyű, ha mindjárt a legdivatosabb színárnyalatú és kidolgozású bőrökből készült is: nem finom, ízléstelen, rossz benyomást tesz, egészségtelen.

10. Parkettás, puhaszőnyeges szalónokban pamlagtól karosszékig – erre megfelel a könnyű kis körömcipő, nyaralóban, a háztól a strandig megteszi a szandál is, amelyet kis harisnyára, vagy anélkül is felvehetünk. De hegyi útra indulni magassarkú, vékony kis cipőben, vagy vasútra szállni kis görög szandálban (vagy akár egész nap ezekben ropni Budapest forró aszfaltját, vagy a kisváros porát) – kell ahhoz illemtan, amely megmondja, hogy ez nem való?

A kötet kitér az élet minden területére, s a társadalmi érintkezéstől az otthon berendezésén át mindenre kiterjedő tanácsokkal szolgál.

Zichy Rafaelné zárszavában ezt is írja: „Bárhogy is változik a világ – az ember mindig egyforma. Szenvedélyei, öröme, bánata, szerelme, gyűlölete ugyanolyanok ma, mint voltak a trójai háború idején, a római birodalom hanyatlásakor – vagy a történelem bármelyik szakában. Mindenütt ráismerünk önmagunkra. És ahogy a legrégibb emberek társas életbe tömörülése mindjárt kitermelte az érintkezés szabályait, úgy a reánk következő idők is ki fogják azokat alakítani.”

Azt hiszem, a grófnő szerencséje, hogy nem ma él. Nagyon-nagyon fel lenne dúlva kifinomult, évszázadok szabályait természetesen megöröklő lelke a ma káoszában.

(Az írás 2016. április 8-án jelent meg.)