Azért jótékonykodsz, hogy leírhasd az adóból?

jún. 7., 2016

Azért jótékonykodsz, hogy leírhasd az adóból?

Az évek elteltével egyre jobban gondolom úgy, hogy - hiába a sokszor izzadságszagú definíciók megfogalmazása - nem sok különbség van őseink jótékonykodása és napjaink vállalati-társadalmi felelősségvállalása között. Sőt, a mai jótékonykodás sokszor abban különbözik a régitől, hogy míg a régiek önzetlen küldetéstudattal, személyes misszióként segítettek a rászorulókon vagy karoltak fel nemes ügyeket, addig a mostani cégek egy része ezt inkább csak kommunikálja, majd, ha teheti, leírja az adóból...

Gondoljunk csak a nagy globális ruházati cégek, illetve élelmiszergyártók vagy olajcégek társadalmi felelőségvállalásaira, divatosabb nevén CSR (Corporate Social Resposibility) tevékenységére. Az egyik a gyermekmunkától bűzlik, a másik tocsog - a termelésével az emberszabású majmok életterét veszélyeztető - pálmazsírban és a rákkeltő alapanyagokban, a harmadik miatt meg gyakorlatilag úgy olvadnak a jéghegyek, hogy néhány év múlva akár az „egykori” Amszterdam helyén lehet vitorlásversenyt rendezni. Azt már csak félve említem, hogy sokszor csak és kizárólag olyan alapítványokat „pénzelnek” a globális vállalatok, amelyek - így vagy úgy – segítik őket üzleti céljaik elérése érdekében. Persze a legmagasabb dobogós helyezésért vívott verseny a méltán híres pofátlanság sportág profi kategóriájában mégiscsak a bankok és a dohánycégek jótékonykodásában merül ki.

Hol hasonlíthatóak ezek a mai példák ahhoz, mint amikor Széchényi Ferenc felajánlotta egyéves jövedelmét a Nemzeti Múzeum megalapítására, vagy hol van ez attól a Sina Györgytől, aki sikeres kereskedőként finanszírozta a Lánchíd felépítését, vagy éppen a norvég származású, magát egyébként magyarnak való, talpfakereskedő Gregersen Gubrandtól, aki a protestáns etika belső parancsára rendszeresen kenyeret osztott Pest és Buda szegényebb lakosainak? Még folytathatnám hosszan a sort.

Számtalan konferencián hallottam előadást a CSR-ről, és talán csak azért, mert amerikai szellemi exportról van szó, mindenki némán elfogadja, hogy ez bizony tengerentúli találmány. Pedig nem az, ahogyan nem is magyar, hanem egyszerűen csak emberi.  Lehet, hogy szervezettebb, még az is lehet, hogy professzionálisabb, de könyörgöm: mi nem az? Így akárki akármit bizonyíthat, véleményem szerint a CSR nem más, mint gyenge másolata a már ókorban is élő emberi hagyománynak, a lelkiismeretből fakadó jótékonykodásnak.

Béres FerencBéres Ferenc

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások