Csak az a fontos, mi mit gondolunk magunkról

okt. 16., 2015

Csak az a fontos, mi mit gondolunk magunkról

Két hete Csányi Tinka bejegyzésében azt boncolgatta, vajon hol a nő helye, méltósága, megbecsültsége ma a családban, társadalomban. Erre érkezett egy olvasói válasz Ágitól. Mindenkinek ajánljuk, mert tényleg az a fontos, mi hova helyezzük magunkat azon a bizonyos kispolcon, amiről Tinka is ír. :)

A levél:

Kedves Tinka!

Miért kelt benned rossz érzést n+1-edik alkalommal is vadidegen emberek véleménye?

Az ilyen ítélkező felhangok mindig arról a személyről árulkodnak, akinek az ajkát elhagyják.

Miért mondja? Kezdjük az optimistább megközelítéssel: tudatlan, soha nem volt családja, elképzelése sincs, mennyi időt, energiát leköt egy család életének „menedzselése”. Még nem tudja azt sem, milyen fontos a gyereknek, a családnak, nekünk, hogy jelen vagyunk egymás és a magunk (!) életében, s hogy minőségi időt tudunk erre fordítani. Van hely és idő megélni és gondozni mindazt, ami megadatott. Nem csak elrohanni mellette.

A kevésbé optimista verzió pedig, hogy az ilyen típusú vélemény hangoztatója – különös tekintettel arra, aki amúgy maga is anya, feleség – a saját életét, kívülről vezéreltségét, fel nem ismert frusztráltságát, munkája céltalanságát próbálja interpretálni. Leginkább saját magának. Véleményét a környezetére is igyekszik rányomni, mivel onnan is megerősítést remél döntéseire, életformájára. „Amit én csinálok, az a jó. (Ugye?) Ezt kellene tenni mindenkinek. (Ugye?) Egy anya, feleség, mai nő ilyen, olyan, amolyan… (Ugye?)”

Ezek az emberek nem szeretnek azzal szembesülni, hogy lehet másképp is: lehet saját életet is élni. Fittyet hányva a közmegítélésre, a tömegpszichózisra. Félnek szembenézni azzal, hány évet pocsékoltak el pótcselekvésekkel az életükben. Sőt, a gyerekeik életében! Ijesztő meglátniuk azt, hogy nem cím-, rang-, pozíció- vagy társadalmimegítélés-függő a teljesség megélése. Talán a lelkük mélyén irigykednek is, hogy Te „megteheted”.

Azok az emberek ugyanis, akik kiteljesednek a saját életükben – függetlenül attól, miben találják meg a boldogságukat –, soha nem ítélkeznek más boldogsága és élete teljessége felett. Az ítélkezés a magukban bizonytalan, életvitelükre megerősítést kereső emberek sajátja.

Munka? Nem munka? Számít? Mi a munka?

A lényeg ebben a kérdésben nem az, hogy „munkának” tekintjük-e a családdal kapcsolatos teendőket vagy sem. Hanem az, hogy felismeri-e az adott személy, mi a fontos számára, mi teszi őt boldoggá, miben tud kiteljesedni, képes-e saját akaratából meghozni a döntéseit, s van-e elég „én-ereje” és külső erőforrása kialakítani a saját életét. (Egyébként, aki a köznapi értelemben vett „munkájában” teljesedik ki, az sem munkaként tekint rá. Hivatás, életforma, életút, hobbi lesz belőle.)

A lényeg, hogy Te mit érzel, Neked mi a fontos.

És még valami… Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, csak mert boldog vagy! A boldog emberek példaként szolgálnak és erőt adnak azoknak, akik a világosság felé tapogatóznak!

Üdvözlettel: Ági

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások