Cserzett arcok, dolgos kezek, avagy feljegyzések az anyósülésből

szept. 30., 2016

Cserzett arcok, dolgos kezek, avagy feljegyzések az anyósülésből

Kivettem egy hét szabadságot, és elkísértem a férjemet egy franciaországi kisvárosba, munkavégzésének aktuális színhelyére. Egy vasárnap reggel indultunk el a fővárosból autóval, miután a kiskorút és a háziállatot a nagyszülők gondjaira bíztuk.

Tíz órát töltöttünk el autópályákon, így volt időm elszórakoztatni magam az út során szerzett tapasztalatok feldolgozásával.

Az osztrák és német autópályákon nagyon kellemes vezetni. Bár az esővíz megáll rajtuk. Az itteni autóvezetők nem száguldoznak, nem villognak vagy szorítanak le, kiengednek-beengednek, a sebességkorlátozásokat betartják. Na jó, egyesek kicsit száguldoznak – úgy látszik, ez a nemzetközi jelenség itt is felüti a fejét –, de a magyar „standardokat” még mindig alulmúlják. Tömeges jelenség a lószállítás. (Mit szólna ehhez egy középkori ember, ha meglátná? A ló egy dobozban utazik, és autóval húzzák...)

A magyar-osztrák határ átlépése után még nagyon meg sem lepődtünk azon, hogy az osztrák oldalon lévő benzinkút teljes személyzetét magyar honfitársaink alkották, és magyar rendszámú autók hagytak el minket a sztrádán. Azonban az osztrák-német határ elhagyása után a magyar rendszámú autók száma nem csökkent! Meglepetésünk csak fokozódott, amikor a németországi pihenő helyeken, benzinkutakon megállva azt tapasztaltuk: jelentős számú német rendszámú autóból is magyar honfitársaink – párok, családok – kerülnek elő.

Késő délután értük el Baden-Württemberg tartományt. Itt már egymást érték a magyar rendszámú autók. Mindegyikben 4-5 férfiember utazott: cserzett munkásarcok. Családfők. Akik a hétfő reggeli munkakezdés miatt utaztak vissza németországi munkavégzésük színhelyére, összezsúfolódva, családtagjaikat hátrahagyva. Az apa a családtól távol dolgozik. Annyi pénzt nem keres, hogy a teljes család külföldre költöztetése megérje, de a külföldön megkeresett fizetésből könnyebben élnek az itthon maradottak, talán még félretenni is tudnak. A családfő azonban kiesik a család mindennapi életéből.

Elképedtünk ennek az újkori, kényszerű népvándorlásnak a méretén. Hány család búcsúzik vasárnap reggelenként a társtól, apától, hogy aztán egy, két vagy sok héten keresztül magukra maradjanak? Ha egyáltalán itthon az apának volt munkája, képtelen volt eltartani egy családot, vagy esetleg annyira megemelkedtek a lakáshitel törlesztőrészletei, hogy a havi törlesztés után fennmaradó összeg már nem fedezte a család megélhetését… Mennyi tehetetlenségérzés, önmaga előtti szégyenkezés, frusztráltság, düh, ingerültség előzte meg azt a döntést, hogy a családfő ilyen körülmények között vállal külföldön munkát?

Persze, nekem is egyre több közeli rokonom dolgozik külföldön. Többségük életvitelszerűen él kinn családostól, külföldi rendszám van az autóikon, s időnként hazajönnek „látogatóba”. Köszönik, jól vannak.

Az Európa térkép szerint, ami valamikor a 2000-es évek elején készült, amely alapján vezettünk Franciaország felé (nem, nem GPS, wase stb. segítségével), Magyarország lakossága 10 millió 300 ezer. Nos, a térkép kissé elavult: nem tud még az M6-os autópályáról, és szerinte az M1-es csak Győrig, az M5-ös csak Kecskemétig, az M7-es pedig csak Zamárdiig épült meg Budapesttől. Fogalma sincs a fejlődés olyan mérföldköveiről, mint például a Kőröshegyi völgyhíd vagy az M6/M60-as autópálya alagútlánca. Az elmúlt jó néhány évben jelentős növekedés ment végbe az autópályák tekintetében. Ugyanakkor, ezzel fordított arányban csökkent a lakosságszám Magyarországon, mivel kevesen születnek, és sokan elvándorolnak: már egy ideje 10 millió fő alatt vagyunk… Talán szerencsésebb lett volna fordítva: kicsit kevesebb autópálya, több magyar ember…

Cserhalmi ÁgiCserhalmi Ági

Hozzászólások