Tegnap este jelentette be a családja, hogy meghalt Carlo Pedersoli, aki nekünk csak Bud Spencer, vagy még inkább Piedone. Nem túlzás, ha azt írom, hogy több generáció nőtt fel a filmjein. Ő és állandó társa, Terence Hill több tucat olyan filmben játszották a főszerepet, amelyek még ma is a népszerűségi listák élén állnak. Szerette a magyarokat, és ez fordítva is így volt, van. Rá emlékezem.

Carlo Pedersoli néven született Nápolyban 1929. október 31-én mindannyiunk Bud Spencere. A tehetséges úszó, vízilabdázó már fiatal korában is hatalmas testi erőt sugárzott. Erre építették karakterét későbbi filmjeinél is.

Életem első esti mozija, amit Balatonakaliban, a különleges hangulatú kertmoziban néztem meg 1987 nyarán, az Én a vízilovakkal vagyok című opus volt. Sosem felejtem el. A Piedone-filmek, a Banános Joe, a Különben dühbe jövünk, Az ördög jobb és bal keze, a Bombajó bokszoló, a Nincs kettő négy nélkül, a Seriff az égből, az Aranyeső Yuccában és még sorolhatnám, mind-mind belém égtek, mint gyermekkorom, fiatalságom legszórakoztatóbb, nevettető filmjei.

Sosem felejtem el, amikor megszólalt Bujtor István hangján az az unott, kiábrándult arc. Sosem felejtem el, ahogyan csattantak a pofonok, repültek az asztalok és a székek. Sosem felejtem el, hogy ő és a mindig furfangos eszű, állandó társa, Terence Hill végül mindig győztek a rossz ellen. Egy kicsit a gyermekkorom halt meg most. Ezután már más lesz mindegyik, ki tudja, hányadszor megnézett Bud Spencer-film.  Mert sosem felejtem el, hogy igazából már nincs velünk. És mindig emlékeztetni fog rá, hogy milyen gyorsan eliramlik az élet. Nyugodj békében, Bud!