Emberek, ébredjetek! Újra itt a szellemi középkor

aug. 2., 2016

Emberek, ébredjetek! Újra itt a szellemi középkor

Az elmúlt héten egy kis francia város régi templomát megrohamozták fanatikus iszlamisták, majd túszokat ejtettek és végül elvágták az idős katolikus pap torkát. Nehéz szavakat találni a dologra, talán a „betelt a pohár” kifejezés adja vissza legjobban, amit érzek, de sajnos mégsem így van. Ez csak nekem furcsa?

Bár szeretem a történelmet és vannak róla sejtéseim, hogy milyen volt a középkor, no persze meg azt is tanultam, hogy véget ért, mindamellett én mégis egy picit most visszatérni látom. Visszatérni látom azokban a buta és fanatikus szemekben, amelyek belenéznek a kamerába és pillanatok alatt átvágják az ártatlan gyermekek torkát. Azoknak a szemeiben látom a középkor évszázadaiba visszahúzó sötétségét, akik ártatlan nőket tartanak fogva, erőszakolnak és gyilkolnak meg. Azoknak a szemeiben, akikről látunk ugyan utólag egy rendőrségi nyilvántartási képet, de akkor már túl van a gyilkosságain és az életen is. Amikor már mindegy, mert beleégett a retinámba egy másik fotó, amelyiken egy anya fekszik a halott férje és gyermeke mellett, pedig csak fagyizást és tűzijátéknézést terveztek aznap estére. Ők ezt tervezték, de egy másik „ember”, egy ilyen középkorból érkező barbár, gyáva mód beült egy monstrumba, amit teherautónak hívnak és megmutatta a világnak, hogy ki a fasza gyerek…

Emberek, ébredjetek, ez a szellemi középkor! Ez a gyáva és sunyi, aljas gyilkosok középkora.

Egy héttel később egy másik barbár, aki apácákat ejtett túszul és azt üvöltözte, hogy „Uralkodni fogunk fölöttetek!”, ugyanazt a középkori sötétséget hordozta a szemében. Tegnap pedig egy, a középkor inváziójából érkező „menedékkérő” megkéselt egy belga papot, aki beengedte tisztálkodni a plébániára, de a pénzét már nem akarta adni. A „menekült” meg is hálálta gyorsan a segítséget - azonnal előkerült a kés és már szúrt is.

Így fognak minden meghálálni, ugyanekkora szeretettel. A barbárok nem gondolkodnak, nem is éreznek, csak hisznek. Mi is hiszünk persze, de érzünk és gondolkodunk is. Belegondolunk, hogy például az a több mint tíz gyermek - akik a kamion elé kerültek - számunkra hatalmas veszteség, és érezzük a fájdalmat, mert ők egy kicsit a mi gyermekeink is. A barbárok pedig tényleg elhiszik, hogy uralkodhatnak rajtunk, mert miközben napi szinten robbantanak, késelnek és gázolnak, megérkezik a hír Berlinből, hogy cseppet sem nőtt a terrorveszély. Ez az igazi lassú méreg, a lassú halál, igen kancellár úr, köszönjük a sebészi pontosságú diagnózist, pontosan ugyanezt érezzük!

De akármit mondhat a részeges bohóc és az Európát eláruló markotányosnő, Ti csak legyetek erősek, maradjatok józanok, állítsátok fel a légiókat és ne engedjétek vissza Európába a középkort! Becsülettel és tisztességgel védjétek a hazátokat, a családjaitokat, az értékeiteket! Hiszen, ahogyan Berzsenyi, a költő mondja:

 

„Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki

 Szélvész le nem dönt, benne termő

 Férgek erős gyökerit megőrlik,

 S egy gyenge széltől földre teríttetik!

 Így minden ország támasza, talpköve

 A tiszta erkölcs, melly ha megvész:

Róma ledűl, s rabigába görbed.”

Béres FerencBéres Ferenc

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások