Erősségeink és gyengeségeink a csillagok szerint

ápr. 10., 2017

Erősségeink és gyengeségeink a csillagok szerint

Sokat gondolkodtam már azon, miért lehet, hogy ha valakiben van valamilyen extra vonzerő akár külsőleg, akár lelkileg vagy a cselekedeteiben, vajon miért társul ehhez valamiféle negatív tulajdonság is egy másik területen.

Azt már régóta tudjuk, hogy tökéletes nő, férfi, feleség, férj, gyermek nem létezik. Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei egyaránt, melyekkel feladata adódik élete során. Ha valamihez nincs érzékünk, de érdeklődünk iránta, érdemes kicsit elmélyedni adott témában és lassan ráérezni. Ha nagy félelmeket generál bennünk valami, hasznos lesz kideríteni, miért érezzük ezt, és felfedezni, hogy nem is ijesztő. Ezek tudat alatt is működnek bennünk valahol, asztrológus vagy egyéb terapeuta nélkül is eljutunk azokhoz az útelágazásokhoz, amikor változtatást, nyitottságot igényel életünk, a reménytelibb jövőnk érdekében.

Amennyiben születési képletünket hívjuk segítségül, abból könnyen kiderül, mely elemek és jegyek vannak túlsúlyban személyiségünkben. Bár ezt sokszor asztrológiai ismeretek nélkül is érezzük magunkban és másokban is. Ha valakinek például a bolygói nagy része vizes jegyben állt a születése pillanatában, ő érzékeny, lelkis, változékony, hangulatember lesz, aki tud speciálisan kedves lenni, máskor pedig szívesen elküldene minket melegebb éghajlatra, egy kiadós hiszti kíséretében. Elég, ha nem olyan érzelmet kap viszonzásul, amit ő tud nyújtani, máris előjön belőle a házisárkány effektus. Ilyenkor ugyanis ő elvárja, hogy szavak nélkül is érezze a másik, hogy benne éppen mi zajlik.

A példából is láthatjuk, minden elemnek és jegynek megvannak az előnyei és hátrányai egyaránt. Az ideális az, ha jutott a születési időnkre valami kis levegő, víz, tűz és föld egyaránt. Akármelyik hiányát rögtön ki lehet szúrni magunkban, és tudatosan megteremteni az általa képviselt energiákat. Ugyanis, ahogy már korábban is szó esett róla, akkor vagyunk rendben, ha harmonikusan oszlanak el érdemeink és feladataink.

Mit érezhetünk egyes elemek hiányakor?

Tűz: a tűz elem nélkülözésénél – bár a Kos, Oroszlán és Nyilas által uralt területeinken kicsit bátrabbak vagyunk - alapvetően a lendületünk, akaraterőnk nincs meg igazán választott céljainkhoz. Nem hiszünk kellőképpen magunkban, előre feladjuk, mert megtaláljuk az indokot, amiért nem sikerülhet valami, ellustulunk. A kurázsi, a pörgés, a merészség terén fér ránk a tudatos fejlesztés.

Víz: vízhiánynál (Rák, Skorpió, Halak) túlzottan racionálisak, földhöz ragadtak leszünk. Nem tudjuk vagy merjük megélni érzelmeinket, törekedünk arra, hogy valamiben kiválóak legyünk, felnézzenek ránk és ne faggassanak arról, miért nem akarunk családot, barátot, gyermeket. Igazi nagy feladatunk a párkapcsolat és családi viszonyaink ápolása, a kőszívű jelző lemosása magunkról. Mert erőteljesen érezzük, hogy nem így kéne viselkednünk, csak számunkra ez könnyebb, mint esetleg szembenézni a fájdalommal, csalódásokkal.

Föld: amikor hiányoznak képletünkben a Bika, Szűz és Bak jegyekben álló bolygók, bizony képesek lehetünk elrugaszkodni a valóság talajáról. Olyannyira, hogy az anyagi világban, a biztonságteremtésben súlyos kríziseket élhetünk meg „Carpe diem” mentalistásunknak köszönhetően. Szándékosan kell néha észszerűségre inteni magunkat, mielőtt a meggondolatlanságunk, komolytalanságunk veszélyes vizekre vinne.

Levegő: mikor nélkülözzük az Ikrek, Mérleg, Vízöntő jegy tulajdonságait személyiségünkben, a legfőbb problémánk a kommunikációval, magunk megértetésével fog adódni. Sorozatosan olyan szituációkba kerülünk, amikor félreértenek, kihasználnak bennünket. Egy idő után a kudarc miatt, nem akarunk másokkal szóba állni, mély depresszióba zuhanhatunk. Ilyenkor szükséges tanulnunk mások nyelvét és erősíteni kifejezőképességünket. Menjünk emberek közé, lassan, de biztosan merüljünk el a beszélgetések érdekes és tudományos világában.

Szűcs-Szabó AnnaSzűcs-Szabó Anna

Hozzászólások