Halj meg máskor! Krionika: mélyhűtve az örökkévalóságnak?

okt. 10., 2016

Halj meg máskor! Krionika: mélyhűtve az örökkévalóságnak?

A világ keletkezésénél talán csak a világvége, s ezzel saját végzetünk foglalkoztatja jobban az emberiséget. Aki megszületik, meg is fog halni, ez tény. A jelenkor embere azonban tabuként kezeli az elmúlást. Hangosan, gyorsan élünk, a holtaktól igyekszünk minél előbb megszabadulni, s nemcsak életvitelünkkel tagadjuk a halált, szó szerint is megpróbáljuk „kijátszani”. Dacára a számtalan próbálkozásnak, az örök élet elixírjét azonban még nem sikerült kikísérletezni, de vannak, akik felkészültek a feltámadásra. Ők a krionika „hívői”.

A krionika a görög κρύος (kryos) szóból származik, melynek jelentése jéghideg. A krionika a test (vagy csak a fej) halál utáni lefagyasztása azokra az időkre, amikor talán gyógyíthatóvá válik a halált okozó betegség, s az elhunyt visszatérhet az élők közé. A hibernálásra szakosodott intézményekben a testet -196 Celsius fokon, folyékony nitrogénnel telt tartályokban, ún. kriosztátokban őrzik meg a „fejlettebb” utókornak. De vajon valóban fejlettebb lesz-e az utókor? Mi a garancia arra, hogy az orvostudomány valóban képes lesz a holtak föltámasztására? Mi a garancia arra, hogy utódaink sok száz évig őrizgetik a lefagyasztottakat? Mi lesz az örökléssel, ha egyszer csak visszatér a sok éve elgyászolt nagyi? S egyáltalán: látva korunkban az életnek nevezett évtizedes vergődéseket és nihilizmust, kell-e az emberiségnek egyáltalán örök élet?   

Nitrogénfürdő

A krionika atyjának az amerikai Robert C. W. Ettinger tekinthető, aki az 1960-as évek elején elhatározta, hogy „belenyúl” a Jóisten dolgába. Fizikatanárként élénken foglalkoztatta a halhatatlanság kérdése, s meg volt győződve arról, hogy a biológusok megtalálják az emberi élet végtelenségig történő meghosszabbításának módját. Tanulmányozta azokat az eseteket, ahol kihűlést követően sikeresen élesztettek újra embereket. Ezekből kiindulva úgy gondolta, ha egy élő személy a fagyás után visszahozható, „épp csak” halottakkal is megtehető ugyanez. Már 1948-ban megírta gondolatait Penultimate trump (Utolsó előtti esély) című novellájában, mely azonban senkit nem érdekelt. Süket fülekre talált tudományos körökben elméletének 1960-as rövid összefoglalója is. 1962-ben Ettinger úgy döntött, hosszabb írásban fejti ki a halhatatlanság eléréséről szóló elképzeléseit. 1964-ben jelent meg a The Prospect of Immortality (A halhatatlanság lehetősége) című könyve, melynek már első mondatával – „A ma élők többségének esélye van a személyes, fizikai halhatatlanságra” – borítékolta műve sikerét. A könyv bestseller lett, s Ettinger megkezdhette a halhatatlanság útjának saját ízlése szerinti kikövezését. A krionika kifejezés hamarosan beépült az amerikai közbeszédbe, s több, hibernálással foglalkozó intézmény alapítását inspirálta.

Csak pontosan, szépen!

Az első jelentkező, aki azóta egy nitrogéntartályban várja a szebb jövőt, a néhai Dr. James Bedford pszichológus volt. 1967 januárjában, 73 évesen rákban bekövetkezett halála után fagyasztották le a Cryonics Society of California munkatársai. (Robert C. W. Ettinger csak 1976-ban alapította saját intézményét, a Cryonics Institute-ot.) Az úttörő James Bedfordot aztán többen követték, de a cég anyagi nehézségei miatt az első páciensek közül húszan idő előtt felolvadtak. Ez is jelzi, a krionika közel sem „örökkévaló”, ha fiskális problémák, tulajdonosok közötti torzsalkodás vagy egyéb malőr miatt „meghal” az örök élet ígérete. Arról egyelőre nem tudni, hogy a jelenlegi világválság hatásai ide is begyűrűztek-e…

Előkészítés

Isa pur és homu?

Számos internetes fórumot átböngészve arra jutottunk, a krionika hívei meglehetősen egyszerű módon közelítenek jövőbeni feltámadásukhoz. Izgalmasnak találják a lehetőséget, hogy esetleg néhány évtized vagy akár évszázad múlva egy teljesen új világra ébrednek majd, s noha nem lesz már körülöttük a családjuk (ha csak nem együtt olvadnak ki), izgalmas lesz új ismerősökkel találkozni, új barátságokat kötni. Úgy fogják fel a feléledés lehetőségét, mint külföldre költözést vagy nyaralást. Néhány jómódú amerikai már napjainkban lefagyaszttatta elpusztult házikedvencét, hogy így is bebiztosítsa magát a jövőbeli magány ellen. Mintha csupán a testünk határozna meg bennünket. Robert Ettinger, aki eredetileg orosz zsidó családból származott, gyökerei ellenére egész életében ateista maradt. A krionika azoknak is kész válaszokkal szolgál azonban, akik a transzcendencia oldaláról közelítik meg az emberi élet kérdését. Az Alcor Alapítvány (az egyik fagyasztással foglalkozó társaság) honlapján kifejtik, a halál nem a lét természetes része. Hiszen a Biblia is azzal kezdődik – írják -, hogy az Úr a saját képmására teremtette Ádámot, akibe belelehelte az életet. A tudás fájáról való gyümölcs leszakításával az ember megbukott, s elvesztette a halhatatlanságot, ami addig természetes állapota volt. A krionika nem tesz mást, csak megpróbálja „visszavezetni” az emberiséget a természetes, paradicsomi állapotba. A keresztények is a test feltámadását várják az utolsó ítélet napján, benne van az apostoli hitvallásban is – érvelnek tovább a fagyasztás támogatói.   

Nem-megrövidíteni…  

„Való igaz, a lélek képességeinek megnyilvánulása – majdnem teljesen – elképzelhetetlen a test segítsége, eszközmivolta nélkül. A hit tanítása szerint az örökéletű lélek is megtiszteli a földi életben ’használt’ porhüvelyét” – mondja egy általunk megkérdezett plébános. „Az orvostudomány jelenlegi állása szerint azonban az Úristen elég nagy bepillantást engedett az Ő tervébe, lehetőséget adva arra, hogy az ember által megrontott fiziológiai bajokat helyre tudja hozni. Sok fogyatékos gyermek születésekor égre emelt ököllel szidják Istent, holott a fegyelmezetlen élet miatt az ember tette ilyenné a kicsiny életet” – folytatja az atya. „Ameddig be nem bizonyosodik egy-egy ilyen ’megváltó’ ötletről, hogy beleillik az isteni tervbe való bepillantásba, avagy csupán újabb mesterkedés az ember méltósága ellen, addig az évszázadok-évezredek eredményei szerint kell orvoshoz fordulni, egészséges életmóddal nem meghosszabbítani, hanem ’nem-megrövidíteni’ az életet. A további lépés a lélek erősségében rejlik, azaz, hogy adott állapotban képes-e elfogadni saját sorsának, azaz Isten vele kapcsolatos döntésének lényegét" – érvel az atya.

Biowinchester

Ha figyelmen kívül hagyjuk a lelket, s csak materiális szempontból vizsgáljuk a test konzerválását, akkor is felmerül: mi történik a szellemmel, emlékezetünkkel? A krionikai laboratóriumok nagy hangsúlyt fektetnek az emberi memória épségének bizonyítására. Korábban fonálféreggel, egy aprócska, ámde összetett idegrendszerrel rendelkező talajlakóval kísérleteztek, mely állat állítólag „emlékszik” arra, milyen környezetben nőtt fel. Próbaképpen a férgeket speciális védőoldatban két órára -80 fokra hűtötték. Kiolvasztásuk után az állatok „emlékeztek” korábbi környezeti körülményeikre. A tudósok azzal érvelnek, hogy az emlékezet nem vész el, ha bizonyos agyi folyamatok altatás, oxigénhiány vagy akár hideg miatt átmenetileg felfüggesztődnek. A krionika tehát a halált is „átmeneti leállásként” kezeli, s úgy tekint az emberi agyra, mint bármikor újraindítható „winchesterre”. Vajon tényleg jégbe lehet zárni már meghalt emlékeket?

„Valószínűleg a tudomány és az orvostudomány eljuthat arra a szintre, hogy az adattárolást szerves alapokon, akár beültetett adattárolók végezhetik majd” – mondja Zentai Plajner Zsolt informatikus. „Ekkor az ide mentett adatok, mint egy múzeumból, előhívhatók lesznek. Lesznek fényképek, hangok, dallamok, s talán még a szagok kémiai összetevőit is reprodukálni lehet. ’Csupán’ az ember lényegét adó, a személyiséget meghatározó érzelmeket nem lehet majd előhívni. Egy külső szemlélő, aki az adatokat visszamásolja, csak azt látja majd, hogy egy gyermek pillanatképe van a memória egy bizonyos pontján. De az érzést, a számtalan hozzá kapcsolódó emléket, amit a gyermekét ábrázoló szülőnek csatoltan előhoz az agy, melynek ideghálózata tulajdonképpen egy galaxis miniatűrben, soha nem lehet reprodukálni” – ábrándítja ki a krionika megszállottjait Zentai. 

Halottról jót…

A krionika elutasítói egyetlen érvet állítanak szembe a hibernálást támogatók magyarázatával: nem élő szervezeteket konzerválnak a későbbi gyógyulás reményében, hanem már elhunyt személyeket helyeznek nitrogénbe. Tehát a jövőnek két óriási feladata is van. Meg kell találni a betegségek gyógymódját, de ennek csak akkor lesz jelentősége, ha előbb képesek lesznek újra életet adni az egyszer már megholtaknak, mielőtt nekifognának a meggyógyításuknak.

„Az egész krionika merő irracionalizmus. Azon irracionalizmus epizódja, amely korunkat jellemzi” – állítja dr. Horváth Róbert vallásfilozófus. „Ha lefagyasztunk fél kiló epret, az nem lesz olyan, mint fél kiló friss eper. Miből gondolják, hogy egy fagyasztott test ugyanazon elhunyt személyiség egyazon teste, mint amit életében viselt? Ez nem bizonyítható. Úgy vélem, a jelenség lényegileg a halhatatlanság idea kiforgatása. A halhatatlanságot egy leszállított, démoni szintre viszik át. Régen, a tradíciók világában a hosszú élet megvalósítását azért tartották fontosnak, hogy elérjék a valódi halhatatlanságot. Erre példa a taoizmus hosszú életű bölcseinek esete. Ma a halhatatlanság felfogása azonban frivol: ál-öröklét” – mondja Horváth Róbert. „A longevitas, azaz a hosszú élet nem azonos az immortalitással, azaz a halhatatlansággal. Ez a krionika egyik nagy tévedése”- erősíti meg dr. Baranyi Tibor Imre filozófus. „A másik, hogy az ember nem azonos a testével, tehát a tudat és az értelem sem testi folyamatok, ahogy azt a hibernálás hívei, s pl. Lenin is elképzelte. Ám aki ezen téveszmék körében bolyong, annak képtelenség megcáfolni ebbéli illúzióit, és szerintem nem is kell. A helyes megismerés útján magától értetődő módon ostobasággá válik az egész áltudományos képzelgés” – sommázza Baranyi Tibor.

Feltámadásra várva (forrás: futurism.com)

Gázálom

Valóban. A tartályokban ideiglenes (?) álmukat alvók aligha gondoltak bele, hogy a világfolyamatok nem feltétlenül alakulnak a későbbiekben az ő ízlésük szerint. „Az önmaguk lefagyasztását kérő embereknek a jelenkor nem tud semmiféle garanciát adni arra, hogy a hibernáltan töltött évtizedek, évszázadok alatt a testüket őrizgető társadalom nem fog az emberi életet, halált, méltóságot, egészséget érintő új törvényeket hozni. Vagy olyan társadalmi helyzetet kialakítani, amelyek a krionizált páciensekre nézve hátrányosak. Melyik tehetős és befolyásos ember szenderülne békésen és bizakodva jobb létre a hűtőben, ha arra kellene felébrednie, hogy vagyonát - néhány új világégés örvén - a túlélésért küzdő, életerős fajtársai időközben kollektivizálták? Mit szólna az, akinek a jelenben tekintélye, pozíciója, rangja van, ha egy új társadalmi elit által tiport beteg államszervezet csikorgó gépezetében ébredne fel, s a jövőben csupán tized-huszadrendű polgár vagy a közösség peremére szorult selejt lenne?” – teszi fel a sokunkat foglalkoztató kérdéseket Bartha Ildikó drámapedagógus.

Mindent vissza?

Tegyük fel, hogy a valamikori jövőben sikeres a rákban elhunyt beteg felélesztése, meggyógyítása. Kisétál a kórházból, s egykori háza felé veszi az irányt - mert megmaradtak az emlékei, tehát tudja, hol lakott -, ahol akkoriban a szépunokái élnek, akik még fényképekről sem ismerik a betoppanó rokont. Mi történik?

„Jelenleg hatályos öröklési jogunk a halált végleges és visszafordíthatatlan eseménynek tekinti, és így jogilag lehetetlen, hogy valaki úgy végrendelkezzen, hogy halála esetén a vagyona ’pihen’, és ha ő újjáéled, akkor ismét őt illeti. Nem végrendelkezhetünk önmagunk javára” – magyarázza Dr. Szotyori-Lázár Zoltán ügyvéd. „Marad a törvényes öröklés rendje, vagyis első körben a leszármazók (gyermekek) örökölnek. Itt abból adódik a probléma, hogy ha a gyermek törvényes öröklés által ún. eredeti tulajdonszerzési móddal vagyont szerzett, akkor, ha később a szülő ’újjáéled’, nincs jogcím, amin visszakövetelheti leszármazójától a vagyonát.”

Földünk mulandó teremtményei közül egyedül az ember számára okoz gondot a halál – mondja Norbert Elias, német szociológus. Valamennyi élőlénytől eltérően csak az ember tudja, hogy meg fog halni. S mióta világ a világ, az ember az egyetlen, aki mindent elkövet, hogy megtalálja a halál elkerülésének lehetőségét. Az ókorban kutatták az életelixírt, örök élet virágát, a középkor alkimistái a bölcsek kövét keresték, a tudomány pedig századok óta vadabbnál vadabb kísérleteket végez, hogy életet fakasszon két lombik összekapcsolásával. Meg kell lassan értenünk, hogy halhatatlanok vagyunk úgy is, hogy nem fizikai létezésünket terjesztjük ki, nyújtjuk a végtelenségig. Utódaink biztosítják földi halhatatlanságunkat, ami már önmagában vigasz a teljes megsemmisüléstől rettegőknek. Ezen túl létezik a Feljebbvalótól való halhatatlanságunk is. Ennek viszont szellemi ára van. Nem egy tartály és két köbméter nitrogén.

(Barikád, 2013.) 

Vona-Szabó KrisztaVona-Szabó Kriszta

Hozzászólások