Vannak, akiknek rossz az arcmemóriájuk, de jó a névmemóriájuk. És van, akinek fordítva. Nos, én számtalan adatot, tényt, információt tárolok a fejemben, melyek mintegy kartotékrendszerben, évekkel később is azonnal előszedhetőek, kapcsolódva a frissen szerzett információtömeghez. Sokszor magam is elcsodálkozom azon, milyen csodálatos lexikon van a fejemben. Egyetlen kivétellel: én vagyok az ember, akinek mind az arc-, mind a névmemóriája csapnivaló.

Hét éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen. A környékbeli boltosokat már mind ismerem, úgy élek Pesten, a belváros közepén, mint egy cuki kis faluban. Akkor van csak probléma, ha a hét éve ismert boltos életében először a megszokott egyenruha nélkül jön szembe velem az utcán. Mert akkor csak zavartan pislogok kettőt, azután elgondolkodom, honnan ismerem, tegezem vagy magázom. Ki ő egyáltalán? Ilyenkor sokan biztos udvariatlannak gondolnak, pedig esküszöm, nem szeretnék annak tűnni. Az inkognitó csúcsai számomra a biztonsági őrök. Ők, ugye, általában teljesen máshogy öltöznek civilben, mint a munkahelyen, ennél fogva esélyem sincs felismerni őket. Volt olyan, hogy egy minimum öt éve majd' mindennap látott biztonsági őrt először láttam civilben, és nem ismertem fel!

A másik problémám, hogy a nevekre sem nagyon emlékszem. Ez persze főleg akkor kellemetlen, ha két embert, akiknek alig rémlik az arca, de a neve még annyira sem, be kéne mutatnom egymásnak. Na, ekkor igyekszem úgy intézni, hogy ők bemutatkozzanak egymásnak, én pedig ügyesen megjegyezzem a nevüket, legalábbis a következő találkozásig.

Ami alapján viszont könnyen azonosítom az embereket, az a hangjuk. Persze néhány esetben ez kevés. Dolgozom az ügyön, próbálom jobban memorizálni az arcokat, a neveket. Talán jobb a helyzet, mint korábban, de ez nem könnyű nekem. Annyi információ van a fejemben, hogy erre már nem marad kapacitás? Vagy egyszerűen ez a defektem, és kész? Nem tudom. De ha erre valaki kitalálna valami gyógyszert vagy módszert, annak nagyon tudnék örülni!