Hétköznapi hősnőim 4.: Melánia, az apai nagymamám

jan. 17., 2017

Hétköznapi hősnőim 4.: Melánia, az apai nagymamám

Apai nagymamám 1906-ban született Nagykárolyban. A neves főszolgabíró legidősebb leánya tisztes jómódban élt családjával a Szatmár megyei városkában. A középbirtokos nemesi család élete nyugodt mederben folyt addig, míg 1919-ben bevonult a városba a román hadsereg. Dédapám ekkor úgy döntött, életüket nem hagyják megkeseríteni, nem hajlandók a többségében magyarlakta terület elnyomott, kisemmizettjeivé válni, ezért Nyírmeggyesen vásároltak egy kisebb birtokot, ahová az egész család elköltözött.

Ezen a birtokon kialakítottak egy teniszpályát is, ahol a korabeli szokásokkal ellentétben aktív sportéletet folytatott a család. Egy ilyen kellemes nyári teniszparti alkalmával ismerkedett meg nagymamám nagypapámmal, aki jóvágású, jogi diplomával bíró katonatiszt volt. Nagyapám büszke volt családfájára, felmenőire, hiszen őseit egészen Nagy Lajos király koráig tudta visszavezetni, így a nemesi kutyabőrt nem kellett keresgélnie a padláson. A házasság hamarosan megköttetett és az ifjú pár Pécsre költözött, mert nagyapám ott kapott állást.

Rövid időn belül azonban a fővárosba települt át a házaspár, mert az ifjú férj jogi karrierje fényesen ívelt felfelé és állása révén budapesti lakáshoz jutott. Először az első kerületi Batthyányi utcában laktak abban a házban, ahonnan megszökött szüleitől a színészetbe váratlanul beleszerelmesedő Bilicsi Tivadar. Az említett történet abban az időben nagy port kavart; nagymamám sokszor emlegette az egész társasház közvéleményét felkavaró esetet. Nagyapám miniszteri főtanácsos lett és így a budai Várba költözött a család, ahol aztán életük végéig laktak.

Nagymamámat a jólét azonban nem tette nagyvonalúan költekező emberré, hanem szépen, csendben vezette a háztartást és nevelte gyermekeit. Ez a derűs, békés élet a második világháború kitöréséig tartott, amikor egy csapásra minden szépnek és jónak vége lett. A vári ostromévek alatt a család minden vagyonát elveszítette, nagymamám sokszor az ékszereit összegyűjtve indult el élelemért, és tért vissza két kiló krumplival. Vajon ma kinek a nyakát ékesítik ezek a hagymára és krumplira cserélt, régi családi értékek?

A háború után nagyapám nagyon nehezen jutott álláshoz, nagyanyám ruhatisztítást és mosást vállalt. Naphosszat görnyedt és sikált. Ha közben vidékről betévedt egy-egy éhes rokon, önzetlenül felvágta neki a család egyetlen szafaládéját. Ő mindig nagylelkű volt, nélkülözni is pont olyan elegánsan és tartással tudott, mint ahogy jómódú fiatalasszonyként élt. Hitét és vallásosságát nem törték meg a haláláig tartó nehéz évek. Elfogadta, hogy nehéz fizikai munkával képes csak segíteni a család megélhetését. Hosszú, békés és szép öregséggel nem ajándékozta meg a Jóisten, már ötvenévesen is sokat betegeskedett,és rossz szellemi-fizikai állapotba került. Utolsó éveiben még néha-néha végigsétált a Tóth Árpád sétányon nagypapámmal és megittak egy kávét a Ruszwurmban. Halálával egy olyan világ tűnt el, amelynek cserépdarabjait is porrá zúzta a szocializmus.

Szaplonczay DóraSzaplonczay Dóra

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások