Egyre több negatív emberrel hoz össze a sors. Teljesen megmagyarázhatatlan gyomorideget, rosszkedvet, nyomottságot érzek még akkor is, ha két szót sem váltok velük. Rossz az aurájuk, gonoszak, negatívok, süt róluk a rosszindulat. Messziről sem tudom őket tolerálni. Kattogok és dühöngök magamban, hogy miért kell nekem őket elviselnem! Általában fölényesen, kihívóan viselkednek, hangosak és gátlástalanok - nem értem, mások miért nem látják ezt! Hogy tudnak egyetlen percet is a környezetükben tölteni?!

Ők az egyik csoport. A másik csoport a „gyógyszertári szobanövények” csoportja, akik ugyan békések, de energiafalók. Panaszkodnak, öntik ránk a problémáikat, kérdezés nélkül. Egyre többen vannak. A munkahelyen, a boltban, a közlekedési eszközökön. Sajnos bárkiből lehet energiavámpír, aki nem tudja saját magát kontrollálni. A legrosszabb az egészben, hogy ezek az emberek jóhiszeműek, nem tudják, hogy fárasztóak, és ha szembesítjük őket ezzel, akkor ők is meg vannak lepődve.

Kerüljünk hát mindenkit, aki:

• panaszkodik, csak akkor keres, ha problémája van, de akkor aztán többször telefonál, zúdítja ránk a gondjait. Választ nem vár, tanácsot nem fogad meg. Ha nincs problémája, akkor eltűnik, felénk se néz.
• mártírként állítja be magát, mindig ő a szegény szerencsétlen, aki rengeteget dolgozik, túlvállalja magát, hogy mások istenítsék. Hiba esetén, meg úgy általában is, másokat tesz felelőssé.
• ún. „tudtam-mondtam” módon viselkedik, akinek mindig nagyobb a sérelme vagy az öröme a beszélgetőpartnere sérelménél vagy öröménél.
• kibeszél másokat, áldozatként állítva be saját magát. Azt hiszi, őt mindenki bántja, neki senki nem segít, sajnálatra készteti a partnerét, pedig egyetlen lépést sem tesz önmagáért, hogy jobban legyen, vagy jobbak legyenek az életfeltételei.

Az emberek traumák, negatív életfelfogás miatt, vagy kilátástalan élethelyzetből fakadóan válnak energiavámpírokká. Mindenkinél jöhet egy olyan életszakasz, amikor több figyelemre vagy szeretetre van szüksége, ez normális is, de figyeljünk arra, hogy találjuk meg a határt, ameddig még nem terhelünk másokat a problémáinkkal. Próbáljuk meg átgondolni a gondok gyökerét, magunkban rendezni a problémáinkat, találjunk rá a megoldásra egyedül, ne másoktól várjuk el az állandó segítséget.

Azonban ha igazi energiavámpírokkal találkozunk, próbáljunk minél előbb szabadulni a társaságuktól, ne akarjunk tanácsot se adni nekik, úgysem hallják meg. Csak annyit vállaljunk a nehézségeikből, amennyit mi is elbírunk gond nélkül.