Isten Veled, David Bowie!

jan. 11., 2016

Isten Veled, David Bowie!

Hatvankilencedik születésnapja után két nappal, hosszú és súlyos betegség után tegnap elhunyt David Bowie, „a pop kaméleonja”. Az angol zenészt lehetett szeretni vagy nem szeretni, de hogy oda kellett rá figyelni, az biztos. Számtalan „leg” birtokosa volt majd’ 50 éves előadói pályafutása során. 136 millió eladott albumával bekerült a tíz leggazdagabb brit előadó közé, tagja volt a Rolling Stone magazin által összeállított Minden idők 100 legnagyobb előadója című listájának, a Rock and Roll Hall of Fame-nek és a VH1 zenecsatorna által listázott 100 legnagyobb rockzenész csapatának is.

Man who sold the world című számát a szintén ikonikus Nirvana zenekar is feldolgozta. Állítólag David Bowie nem is vette jó néven, mikor egy koncertje után egy tudatlan hallgató közölte vele, milyen menő, hogy ennyi idősen Nirvana-slágereket is játszik. Talán az égi zenekarban eljátsszák közösen Kurt Cobainnel ezt a számot is, s nem lesz harag. Mi meg itt lent résen leszünk, hogy ne adják el alólunk a világot.

IgenÉlet

Hozzászólások