Jó, ha a társad okos helyetted is!

máj. 3., 2016

Jó, ha a társad okos helyetted is!

Ma már szinte minden mobilgyártó kiegészítőjeként meg lehet vásárolni az okos órákat, amelyek a mobiltelefonnal párosítva egy halom új szolgáltatást jelentenek a felhasználók számára. Azt tanultam, hogy egy férfinek az óra az ékszere, így mindig odafigyeltem az óráimra. Azonban, amikor néhány éve egy nemzetközi konferencián tartott előadásom jutalmaként többek között egy okos órát is kaptam, azóta nem hordok klasszikus órát. Hogy miért? Erre adok választ az alábbi cikkben.

Nem vagyok egy geek, de mindig csodálattal néztem a Knight Rider című sorozatban Michaelt, aki az óráján kért segítségét a Kitt névre keresztelt szuperautójától. Amikor visszarévedek, még ma is fülemben cseng a Pontiac magyar hangja, az idén januárban elhunyt Versényi László mindig aggódó és okoskodó mondatai. Egyszer egyetemistaként, amikor a rend őrei igazoltattak bennünket az ELTE egyik kollégiumi buliján, elsütöttem a sorozat egyik sokszor ismétlődő és emblematikus jelenetét, felemeltem a csuklóm a számhoz és az órámba mondtam: - „Kitt gyere értem, bajban vagyok!”. Barátaimmal szakadtunk a nevetéstől, persze az éppen komoly munkát végző, szórakozó egyetemistákat igazoltató rendőröknek nem tetszett ennyire a poén.

A lényeg, hogy tényleg régóta vártam erre a fejlesztésre. Az első óta több ilyen órám volt már különböző gyártóktól, és mindegyikkel nagyon elégedett voltam. A legfontosabb szerintem az életmód tudat, illetve a tudatosság erősítése. Amióta okos órám van, azóta tudom, hogy mennyit lépek egy átlagos napon és mennyit egy edzésnap alatt. Ezáltal könnyedén tudom irányítani és követni az energiaegyensúly alapján, ha több kalóriát szeretnék égetni a szokásosnál, vagy ha néhány kilót le szeretnék adni. Az elégetett kalória ismerete mellé csak a bevitt kalória értékeit, illetve annak tudatosítását kell tennem, és így biztos lehetek az elérendő eredményben. Ráadásul azt is tudom napról napra figyelni, hogy milyen mélyen alszom, elegendő-e a pihenésem. Az okos órák többsége azt is jelzi, ha a felhasználó túlságosan sokáig inaktív, ezzel - bárki bármit mond - van egy motivációs hatása. Bizonyos applikációkkal összekötve gyakorlatilag átveszi egy személyi edző „helyettesíthető” szerepeit, illetve kiegészíti azokat.

Szóval, ha valaki éppen gondolkodik okos óra használatán és hezitál a megvételén, akkor én csak bátorítani tudom, mert egy rendkívül kényelmes és hasznos társ. A telefonhoz kapcsolódó funkciókról (pl.: sms olvasás, híváskijelzés etc.) még nem is beszéltem…

 

Béres FerencBéres Ferenc

Hozzászólások