Manapság olyan könnyen vetik az ember szemére, hogy miért is nem nevel fel egyszerre több, akár három gyereket is. Hogy miért nem dolgozik mindemellett és tesz le valamit az ország képzeletbeli nagy asztalára? Hogy miért nem működik tökéletesen a házassága és a háztartása? Hogy miért nem élvezi az életet, annak minden kulturális élvezetébe belekóstolva. Arról már nem is beszélve, hogy egy nőnek még a külső megjelenésére is illik odafigyelnie... Szóval vannak elvárások bőven, csak éppen a megfelelő intézményi és személyi háttér nincs kialakítva mindehhez, no meg az sem utolsó szempont, hogy a többgyerekes üzemmódhoz bizony nem minden női és férfi szervezet képes hozzáedződni. Ki kell mondani az oly sokszor ingerült és hazug képmutatással nem tudomásul vett tényállást, a mai kor női számára nem csak a gyermeknevelés az egyetlen választható út, és a gyermeknevelést is korlátok, határok között képesek ellátni nagyon sokan.

A kérdés csupán annyi, hogy ha gyereket vagy gyerekeket vállalunk és kötődően, odafigyeléssel, gondoskodással neveljük és szeretjük őt vagy őket, akkor jogos lenne az elvárás, hogy mindezt egy bölcsőde és egy óvoda is nyújtsa a gyermek számára. És még ez sem elég, hogyha szeretetteljes légkörben nevelkedhet a kisgyerek, az egyik szülőnek mindenképpen részmunkaidős foglalkoztatásúnak kell lennie, mert a reggeli és délutáni elhozatal sokszor nem felel meg a nyolc órás munkaidő korlátainak.

Ha tehát dolgozik mindkét szülő, akkor ki neveli a gyerekeket? Van arra ma egy átlag magyar családnak pénze, hogy bébiszittereket foglalkoztasson? Van ma annyi nyugdíjas, ráérő és vállalkozó szellemű nagyszülő, aki megy és hozza, viszi a gyereket? Ma már számtalan pszichológiai tanulmány szól arról, hogy a szülőknek énidőre van szüksége a feltöltődéshez a jól működő család „üzemeltetéséhez”. De ki ad minderre időt és pénzt?

A három éves, otthon töltött gyermeknevelési „szabadság” után újra integrálódni a munka világába nagyon nehéz dolog, egy nő számára mentálisan és fizikálisan is megterhelő. Sok esetben depresszió kiváltására alkalmas kudarcforrást rejt magában az újfajta, nagyon nehezen áthidalható élethelyzet megoldására tett kísérlet, amikor egy anya meg akar felelni a munka világában támasztott elvárásoknak és az otthoni kötelezettségeknek is. Nincs megoldva ez a helyzet és probléma, ugyanis a mai magyarországi anyagi viszonylatokban csak nagyon keveseknek adatik meg az, hogy egy család képes legyen egy szülő keresetéből megélni.

A kérdés pedig az, hogy ki dolgozik, és ki neveli a gyerekeket. Jó lenne, ha Magyarországon is tudomásul vennék a munkáltatók, hogy a részmunkaidő nem passzió, hanem sokszor az egyetlen megoldás, amely feloldja a fenti ellentéteket és persze intelligens kompromisszumokkal jár…

(Az írás 2016. november 14-én jelent meg.)