Lakatold le a szeretetet!

szept. 19., 2015

Lakatold le a szeretetet!

„A Szerelemlakat egy kis sziget a rohanó világ tengerén, ahol arra törekszünk, hogy a hozzánk érkezők egy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak” – mondta portálunknak Borbély Edina, a hely egyik megálmodója. A Szerelemlakat azzal a céllal jött létre, hogy népszerűsítse azokat az emberi értékeket, melyek sajnos a mai világban háttérbe szorulni látszanak. Ilyen a tisztesség, a becsület, de legfőbbképpen a szerelem és a szeretet.

IgenÉlet: A szeretetet „népszerűsítik”. A kérdés költői, de mégis: miért fontos ennek az érzelemnek kitüntetett figyelmet adni? Olyan rossz a helyzet, hogy „kampányolni” kell a szeretettel?

Borbély Edina: Az a tapasztalatunk, hogy a szeretet népszerűsítésére nagy az igény, hiszen a hozzánk ellátogatóktól nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. Biztatnak minket, hogy ezt a csodát, amit létrehoztunk, ne adjuk fel. A szeretet az élet magja. Szeretet nélkül nem lehet élni, maximum vegetálni, és talán soha nem volt élt még az emberiség olyan korszakban, amikor ennyire fontos szükséglet lett volna a szeretet, mint most. Csak szét kell nézni a világban. Valami elromlott bennünk, emberekben, mert sokaknak fontosabb a karrier, a pénz, a világi dolgok, mint a szeretet, a szerelem, a család, a barátság. Milliók esnek ebbe a csapdába, és sokan későn eszmélnek rá arra, hogy a valóban lényeges dolgokat nem lehet megvásárolni.

 

Borbély Edina és Iván Szabolcs, a megálmodók

IÉ.: Miért volt erősebb régen a szeretet jelentése, fontossága, mint manapság? S mit jelent ma?

B.E.: Nehéz megfogalmazni, pontosan mit is jelent a szeretet, és nem hisszük, hogy létezik rá egzakt definíció, de talán akkor jutunk el az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy az érzés mindenkinek mást üzen. Mi úgy véljük, a szeretet egy őszinte, tiszta érzés, ezért kérdeztünk meg gyerekeket arról, hogy számukra mit is jelent a szeretet és a szerelem. Ezt a kis videónkat hamarosan meg is lehet tekinteni majd az OLDALUNKON. Az biztos, hogy régen sokkal mélyebb értelemmel és érzelemmel párosult fogalom volt a szeretet, ami mára sajnos sok esetben felületessé vált. Ennek oka, hogy a ma embere lényegesebben zárkózottabban, túlpörögve éli az életét, nagyobb közösségek szinte már nincsenek is. Egymás mellett és nem egymással éljük az életet. 

IÉ.: Mi a Szerelemlakat?

B.E.: A Szerelemlakat egy kis sziget a rohanó világ tengerén, ahol arra törekszünk, hogy a hozzánk érkezők egy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak. Az ötlet akkor jött, amikor azt láttuk, hogy a kültéren elhelyezett lakatokat sokszor levágják, összefestik, megrongálják. Szerettük volna, ha van egy hely, ahol ezek a lakatok biztonságban lehetnek.

IÉ.: Miben különbözik az Önök kis szigete a kültéri lakatolási lehetőségektől?

B.E.: Szinte mindenben. Akik hozzánk ellátogatnak, különböző színű lakatok közül választhatnak, amit a helyszínen meggravírozunk. A lényegi különbség, hogy ezután egy külön helyiségben, amit mi csak szertartásteremnek nevezünk, egy szerelmi vagy baráti fogadalmat tesznek egymásnak. Ez kb. úgy néz ki, mint egy házasságkötés egy Las Vegas-i gyorskápolnában. Ide egy 100-as csomag papírzsebkendőt kellett kiraknunk, mert szinte minden pár elérzékenyül. Volt olyan eset is, amikor egy vendégünk itt látta életében először sírni a párját. Természetesen ezek örömkönnyek. Végül adunk egy díszoklevelet is az eseményről, amit a helyszínen valódi pecsétviasszal is ellátunk.

Lakatolás kínai módra

IÉ.: Arról mit tudhatunk, honnan ered a lakatnak, mint a szeretet és összetartozás jelképének elhelyezése közterületen vagy akár egy Önökéhez hasonló beltéri falon?

B.E.: Egy ősi kínai legenda szerint, ha egy láncszemre vagy valamilyen hasonlóan végtelen tárgyra lakatolunk, akkor a lakatolás célja is kaphat ebből a végtelen energiából. A lakat kulcsát egy folyóba dobva is megerősíthetjük ezt. A hagyomány szerint a lakatolás nemcsak kölcsönös vallomás, hanem kapcsolatmegerősítő hatású is.

IÉ.: Mi a Szerelemlakat hosszútávú célja?

B.E.: Mi elkötelezetten hisszük, hogy a szeretet érzését nem lehet kiirtani az emberiségből, és ha szeretetteljes emberekből áll a világ, akkor mindenki szívében ott lesz a béke is.

 

Sinkovics Szilvia

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások