Látjuk-e a lelket minden máz és kéreg mögött, igazán?

jún. 2., 2017

Látjuk-e a lelket minden máz és kéreg mögött, igazán?
Mit látunk meg a világból magunk körül? Milyennek látjuk? S mi magunk mit teremtünk, milyen világot?
 
Tüntethetünk a pedagógusok mellett: felesleges, káros terhek és követelmények nyomják a vállaikat, méltatlanul alacsony fizetésekkel szúrják ki a szemüket. Tüntethetünk a pedagógusok ellen: rendszerszinten a gyerekeink lelkébe gázolnak és összetörik őket, ami nem pénzen és munkakörülményeken múlik, hanem emberségen és intelligencián. Tüntethetünk az egészségügyi dolgozók mellet: méltatlan munkakörülmények, lehetetlen elvárások és alacsony fizetések mellett kénytelenek dolgozni. Tüntethetünk az egészségügyi dolgozók ellen: visszaélnek a beteg kiszolgáltatott helyzetével, illetve kényelemből, tájékozatlanságból, korlátoltságból vagy anyagilag érdekelten ésszerűtlen és korszerűtlen módszereket alkalmaznak gyógyítás címén. Örülhetünk a közértben, pékségben, bisztróban a kedves kiszolgálásnak, s felháborodhatunk a pénztáros néni sóhajtozásán, miszerint már alig várja a munkaideje végét.
 
Általánosításnak tűnhet az, ami valójában rendszerszintű működésre mutat rá. 
 
Észrevehetjük, kimondhatjuk, felemelhetjük ellene a hangunkat. Azonban nem mindegy, hogyan tesszük szóvá. Építünk-e vele, vagy tovább rombolunk.
Én már nagyon sokszor csak nem megyek bele. Elkerülöm. Kivonulok. Kiiktatom, odébbállok onnan, ahol egyelőre nincs mit tenni a tömegek és a rendszer tehetetlenségével szemben. Nem, nem fordítom el a fejem. Látom én, s meg is fogalmazom és mondom. Amikor mégis bele kell mennem: néven nevezem, amit érzek, látok, legyen szó a lélek dolgáról vagy közállapotokról. Indulat ritkán van bennem. A tényeket keresem, a működési módokat és az összefüggéseket.
 
Mi magunk észrevesszük-e, mit tehetünk hozzá a világhoz? Hozzátesszük-e? Tudatában vagyunk-e: a mikrokörnyezetünkben mekkora hatással bírunk eseményekre, emberekre? Meglátjuk-e, hogy a gyerekünk számára a világot jelenti az ölelésünk, a biztatásunk, a jelenlétünk? S megcselekedjük-e? Észleljük-e, hogy a zsémbes öregasszonyban egy összetört kislány küzd a boldogságáért évtizedek óta? És az excentrikus művészben az elgyötört kisfiút? Meglátjuk-e a tökéletes családban a bántalmazót és a bántalmazottat? A szétszórt iskolásban a túlterhelt, fejlődő szervezetet? Látjuk-e a lelket? Látjuk-e a lelket magát, nemtől, kortól, társadalmi státusztól függetlenül? Tudunk-e ahhoz kapcsolódni? Érzékeljük-e a valóságot? Össze tudunk-e kapcsolódni a sérüléseken és a matérián felülemelkedve? Megtesszük-e a magunkét?

Cserhalmi ÁgiCserhalmi Ági

Hozzászólások