Ezt a levelet egy külföldi oldalon találtuk. Elolvastuk, egyik ámulatból a másik döbbenetbe estünk, aztán lefordítottuk, hogy közzétegyük. Pornó volt, pornó van és lesz is. Nincs is ezzel semmi baj. A baj a határok elmosódásával, a kontrollvesztettséggel, a valóságos virtuálisért való elhagyásával van. Azzal a hazugsággal, amit sokan elhisznek. Hogy ami a filmekben történik, az a szuper, az a követendő, s hogy valószínűleg másoknak csak ilyenben van részük. Hát nem. De van, aki akkor döbben rá a nagy szemfényvesztésre, amikor már késő.
A volt feleség írása:
A pornó tönkretett téged. Tönkretett minket. Amikor a rokonok, ismerősök, barátok döbbenten kérdezték, hogyan hagyhattam el egy ilyen vicces, okos férfit, a gyermekeim apját, vagy, ahogy anyám mondta, ilyen jó „kenyérkeresőt” – mit mondhattam volna? Azt mondtam, miattam történt. Az én hibám volt. Megváltoztam. Csakhogy igazából nem miattam volt. A vesztünket a pornó iránti szerelmed okozta, ami lassan tönkretette az irántad érzett szerelmemet, tiszteletemet és az önbecsülésemet is. Az ismerősöknek nem mondhattam el, és neked sem vágtam a szemedbe, de belül tudnod kell, egyszerűen nem felejthetted el azokat a beszélgetéseket. A veszekedéseket.
Nem vagyok prűd. Még pikáns darabokban is felléptem korábban. Tetszik a szexi, erős nők ábrázolása. És imádom a szexet. Még a szülések és a teljes munkaidő melletti anyaságból eredő kimerültség sem csökkentette a vágyakozásomat – bár ezt egy idő után már el kellett rejtenem, úgy kellett tennem, mintha nem számítana, hogy nem elégítesz ki.
Fél éve voltunk együtt, amikor megtaláltam a rejtegetett magazinjaidat. Mosolyogva vettem elő, és azt mondtam magamban: „a fiúk már csak ilyenek”, mert normál meztelen képekre, aktusokra stb., számítottam. Ehelyett kosárlabda méretű műmellektől szenvedő nőket láttam, akiknek a mosolya vágyról, a szeme viszont kínról árulkodott.
Úgy éreztem, ez egyfajta testcsonkítás. Még sírtam is. Te lesöpörted az asztalról az érveimet: „Ezeket a nőket ezért fizetik. Ez a saját döntésük.” A kihasználtságról és a visszaélésről szóló aggályaimat radikális feminista nézetnek minősítetted.
Hogy miért maradtam mégis veled? Az élet egyéb területein vicces, kulturált, kreatív ember voltál, akivel órákon át lehetett politikáról, a 70-es évekbeli vígjátékokról és azóta elfelejtett, 80-as évekbeli együttesekről beszélni… Akár a lassan felforró vízbe tett béka, én sem vettem észre, hogy baj van, különben kiugrottam volna a fazékból.
Magamnak pedig azt mondogattam, hogy a szex nem minden, igaz? Legalábbis, ha egyébként minden más annyira jó. Arra gondoltam, talán idővel együtt megtanuljuk a probléma kezelését, talán majd össze tudod kötni az érzelmet és az aktust. Megpróbáltam elmagyarázni, hogyan lehetne ezt elérni, de a beszélgetés végén mindig azt éreztem, az én hibám, hogy nem vágysz velem a szexre.
A számítógépek segítségével még ügyesebben tudtad elrejteni előlem a pornót. Velem már nem is tudtál elélvezni, engem és a szülést hibáztattad, de most már tudom, hogy a saját jobb kezed tartott rabságban. Aztán elkezdtél célozgatni. Nem sminkelhetnék erősebben? Gondoltam-e arra, hogy műmellet csináltassak? Hát, nem. Szőkített hajjal jobban tetszettem. Mit szólok a bőrszerkóhoz? A szerepjátékokhoz? Neked nagyon tetszett az édeshármas gondolata, de az arckifejezésem elárulta, hogy nekem viszont egyáltalán nem. Aztán felvetted az alsóneműmet, majd jöttek a segédeszközök… Neked bejött. Másoknak is működik. Egy-két ismerősünk szereti az ilyesmit. Hát, én nem. Kipróbáltam, és nem.
Az együttléteinkre több szót is használtál, a szeretkezés nem szerepelt a listán. Az extrém vizuális ingerek, a háttérben menő videók nélkül (amiket helyettem néztél közben), sosem tudtál elélvezni. Így nem is tudtunk kompromisszumos megoldást találni. Emiatt úgy éreztem, kevesebb vagyok. Semmi intimitás nem volt abban, amit csináltunk, végül már nem is akartam a szexet. Mondjuk, velem te se akartad már.
Egyre jobban haragudtam rád. Bántottak a kis „félrevonulásaid”, mert tudtam, hogy mit csinálsz, amíg én a gyerekekkel leckét írok vagy mosok. Így aztán minden energiámat a kertészkedésbe és a gyereknevelésbe fektettem, és közben arra gondoltam, az életemben a szexnek vége. És azok a fiúk, akik az egyetemen szerettek és élvezték a testemet, már csak homályos emlékek maradtak, arra pedig már alig emlékeztem, milyen jó is lehet az egyszerű, meztelen szex.
Aztán egyszer valaki megjegyezte, milyen kívánatos nő vagyok. Én? Szőkített haj és szolizott bőr nélkül? A barnahajú nő, kis pántos ruhában és edzőcipőben? Ekkor kezdődött.
Nehéz időszak következett. Sírás, bűntudat, válás, a két otthon között ide-oda ráncigált gyerekek, a család és a barátok döbbenete. Most kapcsolatban élek. A szex érzelmes, intim, és elég vagyok neki.
Te még mindig egyedül vagy. Az emberek azt hiszik, hogy azért, mert még nem tudtál továbblépni. Hogy még mindig engem szeretsz. Szerintem viszont azért, mert egy kapcsolatért sokat kell dolgozni, figyelembe kell venni a másik igényeit is. Azok a nők, akikkel az idődet töltöd, nem kérnek semmit. Tulajdonképpen boldogabb vagy a pornóval, mint bármilyen hús-vér nővel.
(guardian.com nyomán)
Névtelen
