London is ki van téve a terrortámadás veszélyének, de nincs félelemérzetem

jan. 25., 2018

London is ki van téve a terrortámadás veszélyének, de nincs félelemérzetem

Timi egyedül vágott neki Angliának, ahogy korábban megírtuk, az ő szemüvegén keresztül szeretnénk megmutatni, milyen, amikor egy nő egymaga kezd új életet egy másik országban. Elmondása szerint sokkal jobban érzi kint magát, mint itthon. Ebből a részből kiderül, bár vannak félelmei, gátlásai, mégis sokkal felszabadultabban érzi magát Angliában, mint Magyarországon. Aki ismeri Timit gyerekkora óta – úgy, mint én – látja, elképesztő fejlődésen ment keresztül. Most jöjjön naplójának következő része.

Nem telnek jól a napjaim, el kell intéznem a felmondásomat. Összeszedem a gondolataimat, hogyan is hangozzon jól angolul a felmondás. A vezető egy ausztrál lány, aki mindig nagyon kedves. Neki mondom el, hogy mi a helyzet, erre ő boldogan gratulál és sok szerencsét kíván. A barátnőmön látom, hogy nem örül velem, de én büszke vagyok magamra és mindenki más is büszke rám. Két hét múlva költözöm, de előtte még Belgiumba utazomegy kis kirándulásra.

Október 12. - indulok Belgiumba. Rendesen izgulok, de még nincs okom rá, mert még csak Cardiffból Londonba megyek a barátnőmékhez, szeretném őket is meglátogatni. Három órás buszozással megérkezem végre, a kis kék bőröndömmel igyekszem eljutni a Victoria buszpályaudvarról a London Eye-ig, az idő csodálatos és mindenhol tömeg van. Én a gyalogos utat választom, mivel így sokkal többet láthatok. A neten megismert sráccal megbeszéltem egy találkozót és egy kis városnézést. Imádom Londont és imádom, hogy mindenki külföldi, hogy nem kell magyar hangokat hallanom mindenhol. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen bátran közlekedek egy idegen városban egyedül. Szeretem ezt az érzést, azt, hogy a magam ura vagyok, szabadnak érzem magam. Anyukám biztosan halálra aggódja magát, és valahol igaza van, hiszen sok rosszat lehet hallani, London is ki van téve a terrortámadás veszélyének, de semmilyen félelemérzetem nincs.

A sráccal a London Eye előtt találkozunk, a tömegben nem volt túl egyszerű megtalálni egymást. Röviden, nem az, amire számítottam. Több órányi telefonbeszélgetés után az életben meglepően más volt. Sebaj, a barátság marad. Az esti órákban Grays-be érkezek. A barátnőm felajánlotta, hogy a párja az állomáson felvesz kocsival, csak írjak, mikor érkezem. A vonaton végig azon gondolkodtam, hogy inkább egyedül sétálok el hozzájuk, hátha a korábbi látogatásom óta, így 4 év után még emlékszem. Az ajtóban állva írtam egy üzenetet: “azt hiszem itt állok az ajtóban”. Az ajtó nyílik és megkönnyebbültem, mert jó helyen álltam. Ők is meglepődtek.

Az egész estét végig beszélgettük, kivel mi történt az elmúlt időben, hogy élem meg a mindennapokat Angliában. Jó volt kibeszélni mindent magamból.

Reggel korai kelés, gyereket elvinni az oviba, egy jó kávézás és a barátnőm félútig elkísér. Tizenegykor indul a buszom a Victoria pályaudvarról. Időben érkezem, de meg kell kérdeznem, hogy pontosan honnan indul az én buszom Brugge-be. Kicsit persze hezitálok, mielőtt a pultnál ülő emberhez lépek. De ezt az akadályt is leküzdöm. Minden a helyén, csomag a raktérben, Timi a buszon, zene a fülemben, indulok.

Menetidő 6 óra, mire megérkezek Brugge városába. Januárban már voltam itt. Valami igazán mesebeli kis város. Belgium mindig is egy kis gyöngyszem lesz a számomra Európában. Ide bármikor szívesen utazom. Mindegyik város magával ragadó. A busz a vonatállomáson tesz le, természetes ismerős a hely. De most jön a neheze, jegyet kell vennem. Itt kicsit nehezebb a dolog, nem tudom beszélnek-e angolul, de szerencsémre, van jegyautomata. Kicsit elszerencsétlenkedem, mire sikerül Oostend-ig megvennem a jegyet. Hát Belgium nem az olcsóságról híres. Egy megállóra a jegyem 4,5 euró. Vannak árak az egyszer biztos. Megírom a belga barátomnak, hogy a 18.30-ra érkezem Oostendbe. Nagyon izgulok, remeg a lábam, remeg a kezem. De már nincs visszaút itt vagyok. A válasz: a vonatállomáson várlak. :)

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások