Mindannyiunk életében vannak olyan érthetetlen kötődések, amelyek magasabb szférába, a megmagyarázhatatlanság tartományába esnek. Nekem ilyen volt Cseh Tamás. (Ahogy ilyen volt ALAN RICKMAN is).

Az a szuggesztív egyéniség, amely a sajátja volt, láthatatlan lélekszálakkal vonzotta magához a közönségét. Kiállt egy szál gitárral egy lepukkant pódiumra, semmi manír, semmi kellék, semmi csillivilli, s mégis megtörtént a varázslat. Igaz, a dalszövegei jó részét nem ő, hanem Bereményi Géza jegyezte, de úgy előadni, úgy a mélyig hatolni csak Cseh Tamás volt képes, senki más.

Nagyon megrázott a halála nyolc évvel ezelőtt. Mert vannak, akikről nem hisszük el, hogy tényleg elmehetnek. Vannak, akikről úgy gondoljuk, hogy örökké élnek, örökké itt lesznek köztünk, s ha nem is gondolunk rájuk napi szinten, de a lényük ad egy olyan jóleső biztonságot, hogy ha eszünkbe jutnak, mindig nyúlhatunk hozzájuk, meríthetünk a gondolataikból, a tanításaikból. Cseh Tamás ma, a Magyar Kultúra Napján lenne 74 éves. Hiányzik.