Ki emlékszik még az óvodáskori legjobb barátjára? Kevesen vannak napi kapcsolatban azokkal a barátaikkal, akikkel gyerekkorukban sülve-főve együtt voltak. A közösségi oldalnak hála, azért általában ott ismerősök vagyunk, de ennél mélyebb kapcsolat ritkán marad meg. És az általános iskolai barátok? Talán kicsit szorosabb a kapcsolat, de ritkán igazán mély. Az első barátságok, amelyek kitartanak, általában a kamaszkori ismeretségek. Azt is mondják, hogy felnőtt korban már nehezebb igazán mély barátságokat kötni, de ezt határozottan cáfolom.

Néhány éve véget ért egy hosszú barátságom. A másik fél vetett neki véget. Egy meleg fiú volt, aki mellett évekig kiálltam és úgy érzem, nagy szerepem volt abban, hogy ő felvállalta önmagát és egyenesbe jött lelkileg és minden szempontból. Bármikor számíthatott rám és én is rá. Aztán elkezdtem más politikai  irányba érdeklődni, gondolkodni. Ő ezt követően egy nagymonológgal zárta a több éves barátságunkat. Akkor nagyon fájt. Olyan ellentmondásos volt a dolog: ő hadd lehessen önmaga, de ha én megteszem ugyanezt, azt elítélendő? Ma már nem fáj és tudok rá szeretettel gondolni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a sors mindig kárpótol. Elmondhatom, hogy többet, jobbat, értékesebbet kaptam azáltal, hogy helyette más emberek lettek fontosak az életemben. Sőt, valójában mindig az történt, hogy ha valaki kilépett az életemből, jött helyette olyan ember, aki még nagyobb csodát hozott. Általuk lettem igazán önmagam.

Van az úgy, hogy egy szoros barátság átalakul egy lazább, de szeretetteli kapcsolattá. Amikor már nem az az első gondolatod, ha valami fontos történt veled, hogy őt hívod. Nem utálod, nem vesztetek össze, csak egyszerűen olyan életszakaszban vagytok, hogy most nem tudjátok egymást úgy támogatni, mint korábban. Olyan is van, hogy később újra egymásra találtok és ott folytatjátok, ahol abbahagytátok. A barátságok - mint az élet maga - nem állandó jellegű dolgok: folyamatos változás, dinamika, hullámzás jellemzi őket. És ez így van rendjén.

Attól még persze fáj. Fáj, ha észleled: már nem vagy olyan fontos, mint korábban. Keresed az okokat és mardos a bűntudat, pedig egyáltalán nem biztos, hogy hibáztál. Csak változtál: és a másiknak ez az új, talán felnőttebb, érettebb, határozottabb személyiséged már nem felel meg. Egy darabig próbálod fenntartani a kapcsolatot, de érzed, hogy ez most nem olyan. Nem esik jól, nem szolgál, nem táplál lelkileg. De olyan is előfordul, hogy csak szimplán annyira más élethelyzetbe kerültök, hogy nem tudtok eléggé empatikusak lenni a másikhoz és nem tudjátok támogatni egymást. Van, amikor eleged lesz abból, hogy a másik beleragad a saját drámájába és nem hajlandó kijönni belőle - egy idő után ez nagyon fárasztó. Vagy utálod, hogy gyereknek néz és nem tud felnőtt módra kommunikálni veled. És persze az is előfordulhat, hogy a másik olyan szinten ártott neked, hogy úgy érzed, egy életre meggyűlölted. Tudod mit? Még ez is belefér. Nem vagy köteles elviselni mindent. Ha valaki nem úgy viselkedik veled, ahogyan az elvárható, akkor egyáltalán nem elítélendő, ha kizárod az életedből. Kis unokaöcsém óvodás volt, amikor úgy fogalmazott: vannak a jó barátai és a rossz barátai. De az EDDA is megénekelte ezt. 

Szerencsés vagyok, mert tényleg kaptam csodálatos barátokat a sorstól. Van, aki évek óta mellettem áll. Van, aki kikopott az életemből, de olyan tanításokat hozott, ami egy életen át elkísér. Van, aki felnőttként lett barátom és olyan csodákkal érkezett, hogy csak ámulok. Van, aki példakép lett, segítő, támasz - és ez kölcsönösen jól működik közöttünk. Van, aki eltűnt, majd újra felbukkant és jobb vele, mint valaha. Van, aki által rengeteget fejlődhettem és közelebb kerülhettem az igazi énemhez. Van, aki a világot nyitotta ki számomra. Olyan is van, aki nem vette fel a telefont, amikor hívtam, majd sosem hívott vissza - talán majd egyszer megteszi. Van, akinek hirtelen nincs rám ideje, sem telefonon, sem személyesen beszélni. Elfogadom, minek  erőltessem, ami nem megy? Az biztos, hogy mindegyikük hozzátett valamit az életemhez és tudom jól, hogy én is az övékéhez. Valahogy mindig megjöttek azok az emberek, akik jobbá tudták tenni az életemet és voltak-vannak, akiknek én vagyok ez a személy. Hiszen ez a barátságok lényege. 

(Cikkünk 2017. december 28-án jelent meg.)