Mi a baj a lányokkal/pasikkal? - Játszmák, elvárások, tévesen értelmezett odaadás

júl. 8., 2016

Mi a baj a lányokkal/pasikkal? - Játszmák, elvárások, tévesen értelmezett odaadás

Az elmúlt héten megjelent nálunk egy CIKK, amely a pártalálás nehézségeit taglalta olyan aspektusból, miszerint a mai nőkből általában hiányzik a tartás, olcsón adják magukat, a férfiaknak pedig túl nagyok az elvárásaik, főleg magukhoz képest, és felületesek. Ugyanakkor a kereslet-kínálat találkozik: ezek az emberek előbb vagy utóbb megtalálják egymást, de az olyan is.

Sokfelé ágazó gondolatsort indított el bennem az említett írás. Első mondattól azt éreztem, van valami a jelenség mögött, még ha első ránézésre valóban fel is tűnik ilyesféle jelenség a szemünk előtt. Mit jelent, ha valaki könnyen odaadja magát? Mi az, hogy odaadja magát, s mi az, hogy könnyen (olcsón)?  Mik azok a túlzott elvárások a férfiak részéről, ha vannak ilyenek? Miért nem tudnak szépen beszélni, udvariasak, férfiasak és erősek lenni az említett férfiak, akik nem tudnak, nem azok?

Egy kapcsolat – annak tartamától függetlenül – ideális esetben kölcsönös, önzetlen, s önmagunkként lehetünk jelen benne. Aki „odaadja magát”, az nem ilyen kapcsolatban áll a másik féllel. Valamiért cserébe ad valamit. És hamar játszmák, elvárásosdi közepében találja magát. Amennyiben valamiért így működik (s esetleg nem is tudja, milyen más minőség létezik még ezen kívül), az az ő dolga. Egyszer hátha mégis megtapasztalja, lehet másképp is.

Mitől könnyen, olcsón? Engem nem zavar, ha mások rövidebb idő alatt kerülnek közel egymáshoz, bármilyen szempontból, mint amilyen ütemben én képes vagyok. Akinek fontos vagyok, kivárja. Aki fontos nekem, kivárom. Vagy lehet, nem is akarnak túl közel kerülni egymáshoz lélekben, nehogy sérüljenek, vagy a másik elvonja a figyelmüket olyasmiről, ami számukra ott és akkor fontosabb. Az sem zavar, ha valaki elalél egzisztenciától, pozíciótól, lehetőségektől, anyagiaktól, bármitől, vagy egyszerűen csak szempont, fontos számára. Ami nekem fontos: a harmónia, a pozitív kisugárzás, egyenesség, érzelmi intelligencia, az erő, megbízhatóság, vonzalom. Ilyesmik. Nem zavar, ha más másképp mér és keres.

Az udvariasság, szép beszéd a férfiaknál, fiúknál pedig igen nagy szórást mutat, pont úgy, mint a lányoknál, nőknél. Nőknek ugyan nehéz a számlájukra írni, ha nem nyitják ki a másik előtt az ajtót, vagy azon előbb mennek be. Ugyanakkor akad más, amit figyelmetlenségből, frusztrációból, sérülésektől vezetve teszünk vagy nem teszünk. Tehát. Nem általánosítanék. Vannak férfiak felületes, extrém elvárásokkal, és vannak nők is hasonlókkal. És egyébként is: ez csak a felszín. Ami mögötte van: én leginkább a bizonytalanságot, zavarodottságot, egyensúlyvesztést, sérüléseket látom azoknál az embereknél – legyen szó nőkről vagy férfiakról –, akik irreális elvárásokat támasztanak, légvárakat kergetnek, másokat bántanak, életerejük nem sugárzik.

Igen, vannak csalódások párkereséskor, párkapcsolatokban. Düh. Ez utóbbi főleg abból, ha valaki valamiért adja oda magát, a szerelmet, szexet, bármit, és végül nem azt kapja, amit elvár cserébe. Persze, abból is származnak csalódások, sérülések, elmaradhatatlan gyászjelenségek, amikor valaki önmagát megmutatva kapcsolódik a másikhoz, s azzal visszaélnek, vagy egyszerűen csak kiderül, nem működik tovább. Ugyanis az életet nem lehet megúszni. Azt gondolom, érdemes várni, nyitottnak lenni arra, akihez önmagunk lényével tudunk kapcsolódni. Magunkra figyelni, nekünk mi jó.  Ha más mást vár, másképp csinálja, akár tömegesen is, az ő dolga, az ő útja.

Cserhalmi ÁgiCserhalmi Ági

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások