1901. április 18-án született Németh László.

„Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk? (...) Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk?”

-írja Németh László az Iszony című regényében. Az író a női lélek és sorsok nagy ismerője volt, akit nemcsak irodalmi pályája során, hanem magánemberként is foglalkoztattak a női személyiség alakulásának, milyenségének kérdései. Németh László négy leánygyermeket nevelt fel feleségével, s mindeközben felelős, gondolkodó, értelmiségi emberként rendíthetetlenül harcolt a kultúra forradalmáért, a műveltség minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatásáért.

Az író széles kulturális műveltségének megszerzését már egészen korán, tanár édesapja nevelő, tanító munkája által, kisgyermekként megkezdhette. A tudásszomj azonban nem csitult az évek múlásával és a bölcsészeti tanulmányok megszakítását követően a fiatal Németh László fogorvosi diplomát is szerzett. Irodalmi pályafutása 1925-ben, a Nyugat novellapályázatán elért első helyezéssel indult, amelyet az író a Horváthné meghal című művéért kapott. Németh László élete során nem kerülte a konfrontációkat, a Nyugat folyóirat vezéralakjaival és más írókkal is gyakran volt komoly nézeteltérése. A Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetésével olyan mély alapokat épített a kulturális népművelés terén, amely sokak számára jelentett iránymutatást. Az író egyik legnagyobb célját, hogy az oktatás egyre szélesebb társadalmi rétegekhez jusson el, számtalan kísérlettel próbálta megvalósítani.

Törökvész úti otthonában népfőiskolát akart létesíteni, kidolgozta a dolgozók iskolájának tantervét is. Tévedéseit, küzdelmeit szépirodalmi alkotásaiban is kifejezésre juttatta. Sorsa nem nélkülözte a sok megpróbáltatást, a magánéleti és szakmai kudarcokat, nehézségeket sem. Mégis, az író élete és munkássága példázata mindannak a hitnek, elhivatottságnak, tettre kész küzdelemnek, amit egy gondolkodó, a magyar kultúráért és oktatásért élő ember sikerrel megvalósított. Németh László előadásait, esszéit, visszaemlékezéseit is összefoglaló Sajkódi esték című kötetében olvashatjuk:

„Ha távozóban egy más bolygón megkérdenék, mi volt a földi élet legnagyobb öröme: a tanulást mondanám. Nem azt, amelynek a végén egy vizsga áll, hanem amit az ember kíváncsiságból, kirándulásként tett egy új nyelvbe, az azon át megközelíthető világba, egy új tudományágba, munkakörbe.”

(Fotó: OSZK)