A celebek az internet megjelenésével lettek “celebek”. Korábban nem celebek léteztek, hanem sztárok. Igaziak, kissé misztikusak, valamirevalók - most meg a semmirekellőkkel van tele a média.

Mert az tényleg elképesztő, hogy valaki teker egy laza táncot a tóparton, amivel Pumped Gabóvá válik - és sokak példaképévé. Saját tévéműsora lesz, miközben akkora bunkó, hogy igazán nem mutogatni, hanem inkább bújtatni kéne. Egész tévéműsorok, hetilapok  épülnek hasonlóan értéktelen, szánalmas figurákra, akik nem tettek egész életükben semmi értékeset, nem szerepeltek filmben, nem adtak elő dalokat, nem írtak könyvet, nem találtak fel semmit, egyáltalán, semmi értékelhető alkotásuk nem volt. És mégis velük van tele a bulvársajtó, a kereskedelmi tévék, őket tolják az arcunkba nap mint nap - egy ideig. A különböző VV és BB előnevű szereplőkkel tele a bulvár, de őszintén, hányra emlékszünk a sok közül?

Mert aztán hamar kiderül, hogy érdemi produktum nélkül, csupán a botrányokból élve - legyenek azok bármilyen közönségesek vagy együgyűek - nem sokáig marad érdekes az ember. Mindig lesz valaki, aki még tovább tolja a show-t, még többet mutat meg magából, még közönségesebb, még gátlástalanabb. És akkor könnyen kiesik az ember a pikszisből. A megszokott életvitelhez pedig pénz kell: ruhák, cipők, rezsiszámlák - na meg egy kis alkohol, ne adj’Isten kábítószer…

Ilyenkor jöhetnek a lefutott celebeket szerepeltető műsorok, a Zs-kategóriás médiumok, amiből egy kis pénzt még ki lehet sajtolni. A nők mehetnek “dubajozni” vagy felkerülhetnek a szexmunkások weboldalaira. A férfiak közül pedig sokan választják a bűnöző életet. Megéri, azért a néhány hónap hírnévért?

Kisebb számban ugyan, de vannak, akik tanulnak, dolgoznak, próbálnak értékes életet élni. Beszállnak különböző MLM-bizniszekbe, vagy nyitnak egy kis üzletet, szalont. Esetleg megpróbálnak a hagyományosnak mondható munkaerőpiacon érvényesülni és az alkalmazotti létet választják. Esetleg ha médiaszereplőként már nem kíváncsi rájuk senki, igyekeznek “médiamunkásként” elhelyezkedni. Talán úgy lehetne megfogalmazni ezt az egészet, hogy aki korábban egy normális életet élt, az vissza tud illeszkedni, aki viszont csak tengett-lengett, az alól egy ilyen időszak után könnyen kicsúszik a talaj, hiszen előtte sem volt stabil.

Persze nem csupán nálunk van ez így: az Egyesült Államokban futó Kardashian-sorozatokból megismert család tagjai nálunk is mindennapos médiaszereplők, anélkül, hogy lenne bármi olyan dolog az életükben, amire azt mondhatnánk, hogy követendő példa, vagy egyáltalán, tudnánk, hogy mitől híresek. Híresek, mert híresek - és kész. Az Instagram és YouTube pedig újabb kérdéseket vet fel, hiszen itt a következő celebgeneráció, akiknek már a hagyományos értelemben vett sajtónyilvánosság sem kell - hiszen ezeken a felületeken megszerzik maguknak a követőiket. Csakhogy a követők könnyen lelépnek, őket is mindennap meg kell győzni - és megint ott tartunk, hogy a közönségesség és  határok feszegetése szükséges. De meddig mehet ez így? Hol van a vége?

Emlékszem, a húszas éveim elején nagyon vonzó lehetőségnek tűnt bekerülni a “Villába” vagy a “Házba”. Szerencsére sosem voltam ehhez elég furcsa vagy elég érdekes. Az én őrültségeim ehhez mindig kevésnek bizonyultak. Nem voltam sem elég szép, sem elég dilis. Ma már persze áldom az eszemet és a helyzetemet. Nem tudom, hogyan tudtam volna feldolgozni ezt az egészet. Mert nagyon nehéz lehet. Talán egyedül nem is lehetséges. Márpedig az ember könnyen találja magát nagyon egyedül, ha lefutott celebként kénytelen létezni.