Mihez kezdjünk a kólával?

szept. 23., 2017

Mihez kezdjünk a kólával?

Bár tudom, hogy nem tesz kimondottan jót az egészségemnek és a szervezetemnek, mégis többször - jóval többször - iszom kólát, mint kellene. Eleinte csak szívószállal tettem, mert vigyáztam a fogaimra, aztán bedurvultam és már nem érdekelt, hogy érintkezik-e a rágóalkalmatosságaimmal. Ráadásul a cukormentes változatot fogyasztom, úgyhogy minden oké. Eddig azt gondoltam, hogy a kóla csak kívülről roncsol, az én fogaim pedig erősek, de nemrég döbbentettek rá, hogy az egyik legkedveltebb italom belülről is mérgez.

Például, izombetegségekhez vezethet, hiszen egyre több bizonyíték támasztja alá azt a megállapítást, miszerint a túlzott kólafogyasztás hypokalaemia betegséghez vezet, vagyis a vérben csökken a kálium mennyisége, ami a létfontosságú izomfunkciókra káros hatással van. Ráadásul egyre többet hallani arról, hogy a light kóla is hizlal, hiszen aszpartammal édesített, ami idegméreg, sőt sokak szerint ugyanúgy hozzájárul a súlygyarapodáshoz, mint a sima cukros üdítőitalok. Függőséget is okoz, ezt én is tanúsíthatom. A kólában található foszforsav pedig leköti a táplálékban lévő kalciumot, így rendszeres fogyasztása bizonyíthatóan a csontsűrűség csökkenésével jár.  Ráadásul a foszforsav felerősíti az emésztőrendszeri panaszokat,a sok koffein pedig gátolja az alvást.

Azonban ne keseredjünk el, egyesek szerint a háztartásban nagyon jól használható, meglazítja a csavart, ragyogóvá teszi az érméket, tisztítja a wécét, a csempét, az edényeket, lábasokat, kiszedi a vérfoltot és eltávolítja a rozsdát.

Innentől kezdve a mi kezünkben a döntés, hogy megisszuk vagy megszépítjük vele a lakást. :)

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Hozzászólások