Szerencsés vagyok, vannak barátaim. Köztük is a legfontosabb Ő, a kincs, a 22 éve tartó, akivel jóban-rosszban együtt vagyunk, összetartunk. Akivel ha összejövünk, nem 37-38 éves banyák vagyunk, hanem újra azok a kamaszlányok, akik régen voltunk.

Mennyi kalandunk volt kamaszként! Éjjel, vagy fagyos télben is mentünk, kerestük a közös élményeket. Hol az ő szerelme után koslattunk, hol az enyém után. Ha kellett, sátor nélkül sátoroztunk. Azután neki gyermekei születtek  és kimondtuk, hogy ez talán mindent megváltoztat köztünk. De nem. A barátságunk megmaradt és erősebbé vált, mint valaha. Kapcsolatok, barátságok jöttek és mentek. De mi mindig ott voltunk egymásnak.

Van saját nyelvünk is, szavak, amiket csak mi értünk. Például, ha nem vagyunk idétlenek, akkor logikus, hogy „idétesek” vagyunk. És ez nekünk vicces. Lehet, hogy csak nekünk, de nekünk nagyon. Hiszen olyan régóta vagyunk barátnők, annyi közös emlékünk van, ami akár csak ehhez a szóhoz kötődik. Persze abból a szempontból könnyű a helyzetünk, hogy a férfiakat illetően teljesen más az ízlésünk, így a leginkább sarkalatos pontot eleve sikerül teljesen kikerülnünk: pasikon nem tudunk hajba kapni. A ruhák terén ugyanígy. Nagyon kevés olyan darab van, ami mindkettőnknek tetszik. Pedig az évek során annyira összecsiszolódtunk, hogy már külsőleg is hasonlítunk.

Engem érdekel az ezotéria, el is mélyedtem benne, ahogy egy Vízöntőnek illik is. Barátnőm igazi földhözragadt, realista Bikaként abban hisz, amit lát, és képes hetekig agyalni bármin. Sohasem okozott ez köztünk problémát, inkább segített, hogy minden olyan ügyet, ami foglalkoztat bennünket, más nézőpontból, egészen más szemszögből láthassunk. Volt, hogy a helyzet úgy hozta, hogy ő lett a főbérlőm. Akkor tudtam, hogy ha így is megmarad a barátság, akkor ez már örökké tart. Megmaradt. Soha olyan jó főbérlőm nem volt, mint ő. Én pontosan fizettem, ő pedig mindenben segítségemre volt.

Barátságunk alaptétele, hogy elfogadjuk, bárhogy is dönt a másik. Nem akarunk helyette megoldani semmit, csak segítünk másképp látni a dolgot. Nem ítélkezünk és nem szabunk meg egymásnak soha, semmit. Nem döngöljük földbe, alázzuk meg, vagy szidjuk le a másikat. Bárkit kibeszélünk, de egymást soha, semmilyen körülmények között. És működik. Mottónk: mindig a barátom leszel – túl sokat tudsz! De soha nem élünk ezzel vissza. Nem adjuk ki a titkainkat. És a fő szabály: mindegy, hogyan dönt a másik, mi egymás mellett állunk, a döntésétől függetlenül. Ha buta, rossz döntésnek tartjuk, akkor is. Tiszteljük egymást annyira, hogy tudjuk, mindketten a saját utunkat járjuk, de a kísérőnk nélkül ez az út fele olyan izgalmas sem lenne. Nem gátoljuk meg egymást abban sem, hogy hibázzon a másik. Sorra vesszük a lehetséges végkimeneteleket, körbejárjuk, megvizsgáljuk. A döntés azé, aki meghozza. De ott állunk egymás mellett. Ez biztos.

Nem kényszerítünk olyan szerepeket a másikra, ami nem valós, vagy kényelmetlen. Nem tartjuk benne egymást sem áldozatszerepben, sem gyermekszerepben, sem a sikertelen nyomorult szerepében. Nem teszünk úgy, mintha egyikünk okosabb lenne vagy magasabb rendű. Elfogadjuk, hogy van, amiben mindketten jók vagyunk, van, amiben egyikünk jobb a másiknál, de mindketten egyformán értékesek vagyunk. Nagyra becsüljük egymást és örülünk egymás sikerének.

Örülhet az, akinek igaz barátja van. Meg is kell becsülni, hiszen a hamis barátból jóval több van. Aki csak addig barát, míg lelkileg topon vagy, vagy amíg mindenben egyetértesz vele, semmit sem ér. Aki nem érzi át a helyzeted és nem próbál segíteni, ha bajban vagy, nem az igazi barátod. Ha úgy érzed, egy barátság életben tartásáért csak te teszel erőfeszítéseket, engedd el. Ilyen emberre nincs szükség. Az igazi barátot onnan ismered fel, hogy akkor is melletted áll, amikor épp úgy érzed, a Nap nem süt rád, az életed és a lelked pedig darabokban. A jó barát ilyenkor nem tojik a fejedre, hanem segít összerakni, megragasztani azt, ami eltört.

Ezzel az írással szeretném neki megköszönni, hogy mellettem áll! Mindenkinek ilyen barátot kívánok!

(Az írás 2016. május 14-én jelent meg.)