Ne várd meg az újévet, vágj bele most!

dec. 28., 2015

Ne várd meg az újévet, vágj bele most!

Kajakóma, gyomorrontás, epegörcs, hasnyálmirigy-gyulladás és minden ilyen finomsággal megküzdhetünk a karácsony utáni napokban, ha beleestünk a nagy zaba csapdájába. Márpedig valljuk be, ha másnak nem is, de legalább önmagunknak, hogy idén sem voltunk kellőképpen fegyelmezettek és addig ettük a mákos bejglit, ameddig csak belénk fért. A következő nagy megmérettetésig, a füstölt húsos lencséig, ami újévkor kerül az asztalra a rétes végtelen változatával együtt, nos, a gyomrunknak is meg kell pihennie. Utána pedig jön az újév.

Újévkor mindenki fogadalmat tesz. A többség arra esküszik, hogy egészségesebben fog táplálkozni, rendszeresen fog sportolni. A kezdeti lelkesedést követően azonban februárra már nem veszik meg a kondibérletet. A hiba szerintem ott van, hogy a fogadalmat az újévhez kötik. Miért várjunk vele január 1-ig? Miért tunyuljunk a fotelben a maradék mézeskalácsot eszegetve még egy hétig? Segítünk, hogy kilábalj a kajakómából és a januárt már úgy kezdd el, hogy tudod, idén be fogod tartani a fogadalmadat.

A kajakóma állapota :D

Az összes zsírban tocsogó töltött káposztát, pörköltet nokedlivel és azt a fél rúd diós bejglit tedd bele egy-egy műanyag tálba és vidd el az egyik hajléktalannak, akit minden reggel látsz a munkahelyed melletti kereszteződésnél Fedél nélkült árulni.

Cukor, finomított szénhidrát kuka! Nézd át az összes konyhaszekrényt, a hűtőt, a mélyhűtőt, és csak olyasmit hagyj meg, ami egészséges. Igen. A krumplit is tedd el a kamra legeldugottabb sarkába.

A karácsony során úgyis kiürült a szekrény, úgyhogy irány vásárolni! De most a húsok, sajtok, zöldségek és gyümölcsök legyenek a kosaradban. Tészta, rizs, burgonya kizárva. Viszont milyen finom a párolt lila káposzta vagy a tejszínes savanyú káposzta köretnek! Ugye?

Ha imádod a tésztákat, keress szénhidrátcsökkentettet, de legalább durum tésztát. És este már ne edd! Cukor és méz helyett ezúttal édesítő kerüljön a pénztárnál a szalagra.

Ha otthon bepakoltál a hűtőbe, menj oda a TV-hez és nézd meg, hogy a mellette lévő DVD-tartóban milyen aerobik vagy jóga vagy bármilyen sportlemez porosodik. Merthogy kizártnak tartom, hogy ne legyen otthon legalább egy Rubint Réka vagy Pilates DVD-d, hiszen annyiszor megfogadtad már, hogy mozogni fogsz. Ugye, hogy megvan? Na, akkor tedd be! De ezúttal ne nézd végig a kanapén kávét szürcsölve, hanem kezdd el a gyakorlatot! Nem baj, ha ma csak 10 perc ment! Ne keseredj el! A lényeg, hogy holnap már bírj egy kicsit többet és minden nap fejlődj! Lehet, hogy nem egy hét alatt fogod elérni, hogy a 90 perces lemezt végigcsináld, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy mozogj, minden nap egy picivel többet. Én tudom, hogy menni fog!

SZKE

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások