Nem is tudod, milyen gyógyító fegyver van a kezedben!

júl. 20., 2016

Nem is tudod, milyen gyógyító fegyver van a kezedben!

Talán nem is tudjuk, de egy gyógyító fegyver mindenképpen van a kezünkben, ez pedig nem más, mint az empátia. Sokat tehetünk szeretteinkért, embertársainkért, ha beleérző odafigyeléssel meghallgatjuk panaszaikat.

Dr. Buda Béla pszichiáter így határozta meg az empátiát: „az empátia a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni magát a másik lelki állapotába. Ennek a beleélésnek nyomán meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket az szavakban direkt módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek törvényszerűen. A megérzés és megértés fő eszköze az, hogy az empátia révén a saját személyiségben felidéződnek a másik érzelmei és különféle feszültségei. Ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy a személyiség beleéli, mintegy a másikba vetíti önmagát."

A Harvard Medical School munkatársai kutatást is végeztek a témában. Vizsgálatukba irritábilis bél szindrómában szenvedő betegeket vontak be. A résztvevők úgy tudták, hogy a kutatásban az akupunktúrás kezelésnek a tüneteikre gyakorolt hatását tanulmányozzák. A csoport egyik felénél egy kedves, meleg hangú, empatikus szakember végezte a kezelést, aki a résztvevőket figyelmesen kikérdezte addigi kórtörténetükről, meséltette őket aktuális élethelyzetükről.

A másik csoportnál viszont ugyanazt a kezelést egy csendes, keveset beszélő, komornak tűnő kutató végezte. Ami a kutatás különlegessége, hogy mindkét csoport ál-akupunktúra kezelést kapott, a tűk még a bőrüket sem karcolták. Az eredmények szerint az empatikus kutatóval találkozott csoport tagjai mind javulásról számoltak be, tüneteik enyhültek, a hatás egyenesen a gyógyszerek hatásához volt mérhető. A másik csoportnál viszont ilyen típusú javulást nem tapasztaltak. Ted Kaptchuk kutatásvezető szerint a pozitív hatás az empatikus kommunikációnak és az odafigyelésnek volt köszönhető.

Rákerestünk, hogy hírességek, szakemberek mit gondolnak az empátiáról:

„Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együttérző meghallgatás között. A modern ember egyik legnagyobb keserve, hogy nincs hol, nincs kinek a batyuját kiteregetni. Ezért olyan keresettek a pszichiáterek, akik türelmes, fizetett szak-meghallgatók, s olykor nem is tesznek mást, csak hagyják, hogy a páciens alaposan kibeszélje magát, s már ezzel is gyógyítanak. Holott egymás orvosai lehetnénk - egy kis szeretettel, empátiával, valódi és nem színlelt érdeklődéssel embertársunk személye iránt. Megérinteni a remegő kezet, elmélyedni a repdeső tekintetben, azt sugallni: „Most te, egyedül te vagy a fontos”, s lenyugtatni a zaklatott lelket, azáltal, hogy osztozunk vele” - Jókai Anna.

"Az empátia különös és hatalmas dolog. Nincs kész forgatókönyv rá. Nincs helyes és helytelen módszer. Egyszerűen figyelni kell, kitölteni a teret, visszafogni az ítélkezést, érzelmileg kapcsolódni a másikhoz, és átadni a csodálatos gyógyító erejű üzenetet: nem vagy egyedül" – Brené Brown.

"Ha megpróbálsz empátiával közeledni a többiekhez, szeretni fognak. Népszerűséged egyik napról a másikra ugrásszerűen megnő" - Meg Cabot.

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Hozzászólások