"Nyomokban puhatestűeket tartalmaz!" - Ételnek álcázott veszélyes hulladék (Felidéző)

szept. 21., 2016

"Nyomokban puhatestűeket tartalmaz!" - Ételnek álcázott veszélyes hulladék (Felidéző)

Ha van időm, bevásárlás közben szívesen bogarászom az ételek összetevőit.

Már fogalmunk sincs arról, mit eszünk meg. Nem úgy van, mint nagyszüleink idejében, vagy akár manapság egy-egy jó kis vidéki háztájiban. Akkor lehetünk biztosak az asztalra kerülő ételek tisztaságában, ha magunk termeljük meg.

Ez sokunknak persze problémás, mert társasházak erkélyén nem lehet disznót is tartani meg cseresznyefát is öntözni.

Rengeteg fórumot olvasok, néha többet is, mint kellene, de hajt a kíváncsiság, hogy az olcsó, illetve a kifejezetten drága ételek mit rejtenek, egyik mitől jobb vagy rosszabb, mint a másik.

Hát… A tapasztalás elkeserítő, komolyan mondom. Egyes, élelmiszernek kikiáltott „valamik” még szemétként is veszélyes hulladéknak minősülnének.

Bevásárló túrámról hoztam néhány fotót is, amiket a boltban készítettem. A márkajelzéseket eltüntettük, mert most nem azok a fontosak, hanem a tartalom.

Nézzétek, milyen megdöbbentő dolgokra leltem, mit állítanak elő emberi fogyasztásra, s adnak el nekünk! Íme, mit kénytelen az átlagpolgár meg(v)enni, ha nem engedheti meg magának a bioboltot és biopiacot!

Annyit azért megtehetünk, hogy legalább átnézzük adott termék összetevőit, s az ijesztő tartalmú készételek helyett magunk készítjük el az egészségesebb változatot. Hisz talán a krumpli még krumpli, a hús még hús egy jó hentestől, a magyar alma még talán adalék nélkül terem.

1. Kenhető krém kakaóval és mogyoróval

Ezt a terméket a mogyorókrémek között találtam. Olcsóbb kategóriás „mogyorókrém”. És hogy miből áll? Döbbenet. A termék tartalma nem tükrözi hűen a nevét, mert mindössze 2% mogyorót és 5% kakaót tartalmaz. A többi, azaz a maradék 93% mind adalékanyag, cukor, olajok és emulgeálószerek. Így nyugodtan hívhatnánk kenhető maltodextrin krémnek is, lecitinnel.

Érdekesség még: a pálmaolaj előállítása meglehetősen környezetkárosító hatású. Rengeteg őserdőt irtanak ki a pálmaerdők létesítése miatt. Sok állat esik áldozatul ennek, pl. az orangutánok lakhelye szűkül, az „útban lévő” élőlényeket kiirtják, mert szükség van a pálmáknak a helyre. Hogy sok-sok hasonló „mogyorókrémet” állíthassanak elő. A pálmaolaj a margaringyártás alapanyaga is, sőt, ipari célra, pl. biodízel előállításához is használják.

Mérlegeljünk, vásárolunk-e pálmaolajat tartalmazó termékeket!

2. Nevezzük zacskós tésztának

Ez a „kedvencem”. Felhívom a figyelmet e sorra: „Nyomokban rákféléket, PUHATESTŰEKET, blablablákat tartalmazhat.” Ebben sincs más, csak liszt, cukor, ízfokozók, csirkehús ízesítő por és egy csomó szemét.

Puhatestűeket tartalmaz. Egy csirkés leves tésztával. Igen, bizonyára nagyobb benne a valószínűsége némi puhatestűnek, mint egy falat csirkének. Elkészítési időtartama maximum 10 perc, életünk időtartama pedig minden falattal mínusz 10 perc…

Könyörgöm, inkább dobjunk össze félóra alatt egy krumplis tésztát otthon, együnk belőle mértékkel, majd másnap keljünk fel 20 perccel korábban egy kis tornára!

3. Baromfi párizsi

Hústartalom: 40%. Döbbenet. A szokásos szemét ebben is megtalálható, s jócskán tartalmaz nátrium-nitritet is. A nátrium-nitrit az EU-szabályozás szerint veszélyes és mérgező vegyület. A gyomorban a hő és a savas környezet hatására nitroaminok képződhetnek, melyek rákkeltő hatásúak. Elég beszédes, hogy az állatorvosunk is nyomatékosan megkért minket, hogy még a cicának se vegyünk soha, semmilyen körülmények között párizsit!

Ha tehetjük, vásároljunk inkább egy igényes hentestől tiszta kolbászt és szalámit, vagy készítsünk otthon tanyasi csirkéből csirkemell sonkát. Az interneten rengeteg receptet találhatunk.

4. Virsli

62% húscafat-tartalom, a szokásos ízfokozók, E-k tucatja. A végén: a bél nem fogyasztható. Megsúgom: a többi összetevő sem.

5. Panírozott, kész hústermék

Fel sem sorolom, mi mindent tartalmaz, pedig ez egy drágább árfekvésű készétel. A nitrites pácsó ebből sem hiányozhat. Bepaníroznak számunkra egy ehetetlen masszát, amit úgy reklámoznak egészségesebbként, hogy a bő olaj helyett megsüthető sütőben is. Hát, köszönjük! Az ára az egekben, a tartalma a pokolban. Semmi egyéb nem szól mellette, csak a gyorsaság.

De meddig tart otthon öt szelet hús kiklopfolása és beforgatása? Seperc alatt megvan.

Lehet, hogy a megvásárlásával időt nyernénk, de a meg nem vásárlásával meg életet nyerünk.

Érdemes tudatosabban vásárolnunk, alaposan körülnéznünk, és mérlegelnünk, mi mennyit ér. Mert az időnk fontos, de az egészségünk fontosabb.

(Az írás 2016. június 9-én jelent meg.)

 

 

 

 

 

Szabó JuditSzabó Judit

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások