Öt kérdés, melyek segítenek megtalálni az utadat (Felidéző)

júl. 19., 2017

Öt kérdés, melyek segítenek megtalálni az utadat (Felidéző)

Sokszor kérdezem a szüleimet, mi foglalkoztatott, amikor gyerek voltam. Ugyanis sokszor még mindig komoly útkeresésben vagyok, keresem azt, amiben igazán, kirobbanóan tehetséges lennék, ami úgy menne, mint a karikacsapás. A környezetemben többen is születtek valamire, tisztán, jól kivehetően. Mark Manson amolyan self-made-man, író, összegyűjtött néhány olyan kérdést, amelyek segítenek rálelni a nekünk kijelölt útra.

1. Mi az az áldozat, amit még képes vagy elviselni?

Ugyanis minden áldozatokkal jár, mindenhez hozzátartozik a rossz is. Bármivel is foglalkozol, lesz negatív oldala, lesznek nehézségek. Erre is fel kell készülni és el kell dönteni, mi az, amit a céljaid eléréséért még elviselsz.

2. Milyen az életed ma? Sírna a nyolcéves éned, ha látna?

Gyerekkorában mindenkinek van kedvenc tevékenysége, aztán jön a serdülőkor, az iskola, majd a felnőtt élet és elfelejtjük, mivel is szerettünk igazán foglalkozni. Mark Manson például kicsiként imádott írni, történeteket kitalálni. Később azonban ez elmaradt, majd a húszas évei közepén lelt rá újra erre a hobbijára.

3. Mi az a tevékenység, mely közben még enni is elfelejtesz?

Állítólag Isaac Newton édesanyja minden nap figyelmeztette fiát az evésre, mert ő annyira belemerült a munkájába, hogy sokszor még táplálkozni is elfelejtett.

4. Ha csak aludni járnál haza, mivel foglalnád el magad napközben?

Írd össze, milyen tevékenységekkel, programokkal foglalnád el magad, ha csak aludni járhatnál haza. Ha ezeket kipróbálod, megtalálhatod azt, ami legközelebb áll a szívedhez.

5. Ha tudnád, hogy már csak egy éved van hátra, mihez kezdenél?

Persze, nem szeretünk arra gondolni, hogy egyszer vége lehet, de egy ilyen helyzetben rájöhetsz, mi az, ami valójában fontos, és mi az, ami nem.

(Az írás 2017. április 19-én jelent meg.)

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Hozzászólások