"Papok és prostik" bulival gyalázzák mindenszentek hétvégéjét

okt. 29., 2015

"Papok és prostik" bulival gyalázzák mindenszentek hétvégéjét

Október vége, november eleje sokunknak Mindenszentek ünnepe, Halottak napja, nem pedig Halloween. Nem hagyjuk, hogy ránk erőltessék a csoki és csíny őrületét, mi ebben az időszakban emlékezni akarunk elhunyt szeretteinkre. A gyerekeinket nem öltöztetjük be szellemeknek, szörnyeknek és vámpíroknak, hanem fogunk egy mécsest, egy szál virágot és kimegyünk a temetőbe elhunyt szeretteinkhez. Este pedig nem öltözünk be sem papoknak, sem pedig kurváknak, és nem megyünk el bulizni, hanem emlékezünk nagypapára, nagymamára, dédire, barátnőre, barátra.

Azt gondolom, hogy a beöltözés a mi kultúránkban farsangra való, a levetkőzés pedig a hálószobába, nem egy buliba Mindenszentek vagy Halottak napja közeledtével. Tudom, minden évben rendeznek az ország számos szórakozóhelyén maszkos partikat, és igen, minden évben rettenetesen böki a csőrömet. Mert vagy én vagyok túlságosan hagyománytisztelő, meg amúgy is tisztelettudó az elhunyt szeretteimmel, vagy akik megszervezik és akik részt vesznek - na, ők nem veszik semmibe azokat, akiket elvesztettek. Mindenkinek van olyan néhai hozzátartozója, aki már nincs közöttünk, s akire ilyenkor illik megemlékezni. Legalább ilyenkor. Mert ahogyan a Valentin nappal, úgy a Halottak napjával kapcsolatban is azt mondom, nem egy évben egyszer kell. De mégis. A Halottak napja az Halottak napja, méghozzá 998-tól, a 14. századtól pedig már hivatalosan is.

Na, de vissza a papok és prostik - hogy cizelláltan fogalmazzak – förtelemhez! A YUK nevű szórakozóhelyen ismét megrendezik azt a bulit, amin joggal van felháborodva Budapest érzékenyebb része. Büszkén hirdetik az interneten, hogy, idézem: „A forró hangulatról az ördögi csuhásokon és Budapest leggyönyörűbb kurváin kívül a rock, metal, parthygotich, industrial, retro zenéi gondoskodnak. A beugró beöltözve 800 forint, meztelenül viszont ingyenes!” Igen, jól olvastad. Meztelenül ingyenes. Na, ennél a pontnál jobb, ha nem írom le, mit gondolok.

Azt hiszem, nem is kellene tovább magyaráznom, hogy miért vagyok felháborodva, de a gyengébbek kedvéért megteszem. Nem csak a halottainkat gyalázzátok meg, basszus, hanem az egész keresztény vallást is! Sőt, tovább megyek, ha ezt mondjuk az iszlám egy ünnepével csinálnátok, könnyen a Charlie Hebdo sorsára jutnátok. Mert ahhoz nem kell IQ-bajnoknak lenni, hogy tudjuk, értsük: nem gyalázzuk, nem tapossuk sárba, nem okádunk bele más hitébe! Ebből pedig egyenesen következik az, hogy papnak és apácának öltözött, vagy a felhívás szerint nem öltözött, egyedek nem buliznak együtt a fenti módon Halloweenkor (ami szintén nem egyházi személyek szimbolikus meggyalázásáról szól az angolszász területen!) meg semmikor, de főleg nem akkor, amely időszak történetesen egybeesik egy másik kultúra legcsendesebb hétvégéjével.

Ugye Te is látod magad előtt a Ferenc pápának öltözött drogos srácot, amint éppen a részeg Teréz anyával smárol? Sokszor elképedek azon, morálisan hol is tartunk, de hinni akarom, hogy ez csak egy kirívó eset, nem pedig az általános. Mondjátok kérlek, hogy így van!

Szilvási-Kassai Eszter

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások