Porított békával férjet

aug. 8., 2015

Porított békával férjet

Tavaly decemberben eltűnt a macskánk. Magára hagytuk pár napra, ő pedig úgy gondolta, keres magának jobb és aktívabb társaságot. Plakátolásnak, lelkesedésnek, összehangolt feltérképezésnek köszönhetően két hét után megkerült, de azokat a napokat nem kívánom senkinek. Mikor hazatérte után napokkal elmeséltem kandúrunk kalandját egy ismerősünknek, ő kikerekedett szemekkel azt kérdezte: - Te nem forgattad meg a macskát a farkánál fogva háromszor az asztal körül, mikor hozzátok került?

Bevallom, nem. Addig nem. Ám alig vártam, hogy hazaérjek. Fogtam a cicót, hátára fektettem, majd a farkánál fogva, másik kezemmel pedig simogatva és a hátát tolva háromszor megforgattam az étkezőasztal egyik lába körül. Ennek már fél éve, kandúrunk azóta sem kódorgott el. Ez a kis történet keltette fel az érdeklődésemet az állatokkal kapcsolatos hiedelmek iránt. Ahogy olvasgattam, nagyon jól szórakoztam. Íme egy csokorral, hátha másnak is tanulságos lesz!

1. Jó sok szarkát látni manapság szerte az országban. A régiek szerint, ha szarka száll a háztetőre, vendég jöttét jelzi. Mégpedig abból az irányból, amerre épp a madár farka áll, amikor megpillantottuk. Azt is mondják, a szarka tolvaj, felkap mindent, ami csillog, s elszáll vele. (Szóval: a szarka által jelzett vendég után jól csukjuk be az ajtót, nehogy a madár beslisszoljon, s amíg mi beszélgetünk, felkutassa a családi ezüstöt!)

2. Ha a tyúk kukorékolni kezd, szerencsétlenség éri a házat. (Vagy már érte. Jelesül: megbolondult, aki azt állítja, hogy kukorékolni hallotta a tyúkot.)

3. Ha pók ereszkedik valakire, annak nagy szerencséje lesz. (Ha akkora a pókháló, hogy belegabalyodhatunk, a pók talán azt jelzi, ideje takarítani.)

4. Ha leverik a fecskefészket, tűz üt ki a háznál. (Én is odapörkölnék kicsit annak, aki ilyen galádságra képes…)

5. Ha a macska mosakszik, eső lesz. (Ezt nem igazán lehet értelmezni, hisz a macska állandóan mosakszik… Egy faluban, ahol túlteng az egy főre jutó macskák száma, állandóan monszunnak kellene lennie.)

6. Ha nő hajtja valahol a lovakat, nagy szélre kell készülni. (Nem lehet, hogy a férje egyszerűen nem ért rá???)

7. Ha valakit megharap egy kutya, azon 9 nap, 9 hét, 9 hónap vagy 9 év után kitör a veszettség. (Apukám szokta volt mondani: - Kislányom, te olyan rossz vagy, hogyha megmar egy kutya, rögtön megveszik. Akkor ez most hogy van?)

8. Ha egy szingli lány levelibékát varr a szoknyája aljába (igen, igen, jól olvassátok), hamarosan férjre talál. De hogy biztosra menjen, a szoknyába fulladt békát ki kell szárítania, összeporítani, s a kiválasztott legény italába keverni! Fiúk, ha egy szép lány a bárban az italotok felett kotorászik, biztosan a legényfogó békaport önti a sörbe. Meneküljetek!

9. Ha a szamár sörényéből három szálat kitépünk, s egy zacskóban magunknál hordjuk, nem kap el minket a szamárköhögés. (De a szamár még elkaphat, ha huzigáljuk-tépkedjük a haját.)

10. Ha gólya száll a kertbe vagy a ház köré, ott hamarosan gyermekáldás lesz. (Szegény bodrogkeresztúri asszonyok minden évben szülhetnének ilyen alapon, hisz a településen szinte minden ház előtt, házon, szabad felületen van gólyafészek.)

V. Szabó Kriszta

 

 

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások