„Reggel még feleség és anya voltam, estére özveggyé, gyászoló szülővé és amputálttá váltam”

jún. 1., 2017

„Reggel még feleség és anya voltam, estére özveggyé, gyászoló szülővé és amputálttá váltam”

Néha úgy érezzük, egy-egy élethelyzetet nem bírunk ki, meg akarunk halni. Nekem ilyen esetekben erőt ad, hogy látom, mások mivel küzdenek vagy küzdöttek meg. Néha ugyanis még magunkon is meglepődünk, mire is vagyunk képesek.

A londoni Élet Iskolája azért jött létre, hogy segítse az emberek érzelmi intelligenciájának fejlesztését, valamint műhelyeken és előadásokon világít rá arra, mennyire fontos az életben a rugalmasság megteremtése, ez ugyanis segít átvészelni a nehéz helyzeteket.

A Huffington Post összegyűjtött néhány olyan történetet, amelyek bizonyítják, hogy a legnehezebb periódusokból is van kiút.

Reggel még feleség és anya voltam, estére özveggyé, gyászoló szülővé és amputálttá váltam

Victoria Milligan személyi edző, mentor és író 2013-ban családjával tragikus hajóbalesetet szenvedett Cornwallban. A hattagú család egy motorcsónakon pihent, ám egyszer csak elvesztették az irányítást a jármű felett, és mind a hatan a vízbe zuhantak. A hajó azonban nem állt le, tovább forgott a vízben.

„Az a végzetes délután elvette tőlem a nagyszerű férjemet és a gyönyörű, nyolcéves lányomat, Emilyt. A csónak propellere belevágott az én és a fiam lábába is. Az enyémet még aznap este amputálták, a fiamét pedig 9 hónap alatt 15 műtéttel sikerült megmenteni. Reggel még boldog házasságban élő anya voltam, estére pedig özveggyé, gyászoló anyává és amputálttá váltam.

Victoriát három csoport segítette át ezen a tragédián: a család, a barátok és a terapeuták. Szerencsére teljesen természetes volt számára, hogy beszéljen nehéz érzéseiről.

„Soha nem éreztem hiányát annak, hogy búcsút mondjak nekik, hiszen tudták, hogy szeretjük őket és mi is éreztük, hogy szeretnek minket. Megtanultam, hogy a veszteség nem zárja le a kapcsolatot, csak megváltoztatja. Mindig is részei lesznek az életünknek, bárhova megyünk, őket is visszük magunkkal a lelkünkben” - mondta elhunyt férjével és lányával kapcsolatban Victoria. 

„Kicsi, megvalósítható célokat tűztem ki magam elé. Eleinte megtanultam járni a protézisemmel, aztán elmentem a lányom iskolai rendezvényére is, egyszer csak pedig rájöttem, hogy élek és nem csak létezem” - magyarázta a nő. A fájdalom nem múlt el, de lassan megtanul vele élni - egy pici, tüskés fémgolyóhoz hasonlítja, amely szúrja a szívét, de egyre kisebbek lesznek a tüskék, míg végül el is tűnnek.

Öngyilkos akart lenni, ma már ő segít

Jonny Benjamin mentális egészségvédő szakember, író 20 éves korában öngyilkossággal próbálkozott, pszichiátriára került, ahol skizoaffektív zavart diagnosztizáltak nála. Már 11 éves korától hangokat hallott és azt hitte, kamerák figyelik az életét  - emlékezett vissza.

„Ezután megpróbáltam visszaszerezni az irányítást az életem felett, reménykedtem, hogy nem fogok visszaesni, de azért egy idegennel is beszéltem erről” - mondta Benjamin.

Az író sokáig tagadta és titkolta a történteket. A húszas évei közepén elkezdett nyitni és mesélni állapotáról, ez jelentette az igazi fordulópontot számára. „A figyelem sokat segített abban, hogyan megnyugodjon az elmém, és sokat tanultam az önmegtartóztatásról és önmagam megszeretéséről is” - mesélte.

Még ma is vannak nehezebb időszakai, de ilyenkor már pozitívabban áll hozzá, mert tudja, hogy újra jobban lesz. Jonny Benjamin vallja, nem kell elrejtenünk és szégyellnünk mentális betegségünket, egykor még komolyan küzdött a problémával, azonban ma már ő segít másoknak.

„Amikor Rob meghalt, lehetetlennek tűnt, hogy újra képes legyek érezni”

Poorna Bell, a HuffPost UK vezérigazgatója és a „Chase The Rainbow” szerzőjének férje 2015-ben saját kezével végzett életével. A férfi gyermekkora óta küzdött depresszióval, később pedig heroinfüggővé vált. „A kapcsolatunk első három évében titkolta előlem. Aztán úgy segítettem neki, ahogy csak tudtam, próbáltunk együtt túl lenni ezen, végül Új-Zélandon végzett magával” - mesélte férjéről Bell. Amikor a nő értesült a férfi haláláról, nem tudta, hogyan fogja átvészelni azt a napot, aztán a következő hetet.

„Eleinte rengeteg haragot és fájdalmat éreztem. Magamra is haragudtam, mert már nagyon régóta szomorú voltam. Aztán rájöttem, ez volt a jó választás, a szerelemem mellett döntöttem. A szeretet megértéshez vezet, a megértés empátiához, az empátia pedig kedvességhez – és így változik a világ” - mesélte.

Az újságírónő családjának és barátainak köszönheti, hogy túl lett ezen az időszakon.

„Amikor Rob meghalt, lehetetlennek tűnt, hogy újra képes legyek érezni és úgy viselkedni, mint egy emberi lény. Aztán mégis sikerült. Ma már tudom, hogy ha valami lehetetlennek tűnik, az valójában nem az.”

(A nyitóképen Victoria Milligan. Fotók forrása: telegraph.co.uk; scoopnest.com és timetochange.org)

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Hozzászólások