Rita és András egy szuper fiatal házaspár egy gyönyörű kisfiúval, s félúton a kistestvérrel. Nem élnek átlagos életet, sőt. Míg András Angliában dolgozik, Rita itthon, Magyarországon él gyermekével. A férfi minden hónapban 10 napot dolgozik betegápolóként a briteknél, a hónap másik felét a családjával tudja tölteni 24 órában. Kétlaki élettel is lehet boldog családként élni és reménykedve tekinteni a szebb jövőbe. Íme, az életük András tollából!

Három és fél évet töltöttünk Angliában, szorgos munkával. Az előrelátó házaspárok életét éltük: keményen dolgoztunk és félretettünk, amennyit csak tudtunk. A jövőre gondoltunk, családot terveztünk. Sok kint élő magyarral ellentétben nem buliztuk és nem utazgattuk el a pénzünket, nem is márkás ruhákra és menő mobiltelefonra költöttük, okos megoldásokkal mégis gyönyörű helyeken jártunk a szigeten, és nem volt hiányunk semmiben. Aztán 2012 szilveszterén a várva várt jó hírrel lepett meg a feleségem, Rita: a következő szilvesztert már hármasban töltjük.

Ekkor már mindketten hosszabb ideje magán-betegápolók voltunk, Rita bejáró, én viszont bentlakásos. Ez így rugalmasabb. Egy vagy két hét munka után két vagy akár három szabad hetem is volt, amit együtt tölthettünk. A baba érkezésére készülve még több munkát vállaltam, egyszerre három sérültet is ápoltam. Kellett ez a plusz, mert a szülés után még többet akartam a családommal lenni. Ekkor Londonban laktunk. Az ezzel járó előnyöket és hátrányokat most nem fejtegetném, bizonyára mindenki hallott már ezt-azt. A lényeg, hogy a világ egyik legdrágább városáról beszélünk, ahol magyar ésszel felfoghatatlan pénzeket kell fizetni a lakásokért, amit ráadásul a legtöbb esetben sokadmagával kell megosztania az embernek.

Mindent csak tudatosan, szépen

Néhány hónap múlva kiderült, hogy a várandósság magas kockázatú, Rita nem dolgozhat tovább. Mivel én hosszabb ideig laktam bent a betegeimnél, teljesen mindegy volt, hogy honnan megyek hozzájuk, elhatároztuk, hogy Londontól jó messzire költözünk, ahol sokkal olcsóbban tudunk lakást bérelni, hogy még többet tehessünk félre. Lázas keresésbe kezdtünk. Bűnügyi statisztikákat néztünk, lakásárakat böngésztünk, figyelembe vettük a természet közelségét, a vasút- és buszhálózatot, hiszen nekem gyakran kellett utaznom – kerestük a megfelelő várost, új lakhelyünket. Nagy változás ám ez több évnyi londoni élet után! De ott voltunk egymásnak, egyre jobban eltöltött bennünket a várakozás öröme, úgyhogy mindegy volt, hol lakunk.

Mivel eddig nem volt elég szempontja leendő otthonunk kiválasztásának, gondoskodtunk még egyről, a legfontosabbról: a szülészetről. Az ember azt gondolná, mivel London a világ egyik legfejlettebb városa, ott vannak a legjobb kórházak is. A valóságban azonban ez messze nincs így. A kórházakban rengetegen vannak, és több kétes-, sőt rosszhírű szülészet is van a fővárosban. Így hát, az egyik egyhetes műszakom alatt, több tucat cikk, több ezer vélemény, számos közvélemény-kutatás és weboldal elolvasása után egy Google-térképen összeállítottam egy listát Anglia legjobb szülészeteiről. Ezeket aztán összevetettük a korábbi feltételekkel (közbiztonság, infrastruktúra, környék), és végül az ország közepén, egy Notthingham közelében lévő, szürke kisvárosra esett a választásunk. Sikerült is egy kis lakást találnunk (sokkal jobb áron és feltételekkel), mindössze két mérföldre az ország egyik legjobb szülészetétől.

Búcsú Angliától – részben

Számításunk bevált. Sokat voltam távol, de amíg együtt voltunk, élveztük, hogy minden egy sarokra van tőlünk, gyalog is mindenhova könnyűszerrel jutunk el, és mindig találtunk valami érdekes látnivalót a közelben, például a Robin Hoodnak és bandájának otthont adó sherwoodi erdő, hogy csak egyet említsek – nem utolsósorban többet tudtunk félrerakni, és komfortosabban, magasabb színvonalon éltük takarékos életünket.

Augusztusban megszületett a kisfiunk, (a kórház beváltotta a hozzá fűzött ígéreteket, fantasztikus élmény volt az egész), s hogy Ritának könnyebb legyen, míg távol vagyok, az édesanyja eljött hozzánk Magyarországról, hogy egy hónapig velünk legyen. Nagy segítség volt.

Ahogy teltek a hetek, hónapok, arra is rájöttünk, hogy még többet tudunk megtakarítani, ha nem lakunk Angliában, hanem hazaköltözünk. Mert akármilyen messze voltunk Londontól, egy távoli kisváros albérlete is csillagászati összegnek tűnik az itthoni árakhoz képest. Abban eddig is biztosak voltunk, hogy nem fogjuk Angliában iskolába járatni a gyermekeinket, így csak a hazaköltözés „mikorja” volt kérdéses. Ezzel az elhatározással megoldódni látszott a kérdés: hamar. Úgyhogy december elején szépen hazaköltöztünk három és fél hónapos kisfiunkkal.

Mivel az ország két távol eső pontjából származunk, a következő kérdés az is lehetett volna, hova költözzünk, de a Gondviselés ezt is elintézte. Rita szüleinek volt egy üresen álló, igen ramaty állapotban lévő, másfél szobás kislakása egy nyíregyházi tömbházban. Ezt rendelkezésünkre bocsátották, így teljes felújítás után ide költöztünk.

Azóta kétlaki életet élek, időmet megosztom a családom és angliai munkám között. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert az ide-oda repüléssel együtt is többet tudok a családommal lenni, mint a nagy többség. Ha hosszabb időre utazom ki, Rita és a kisfiunk általában vonatra ülnek, és egy óra alatt ott vannak a nagyszülőknél. Van tehát segítség.

Rugalmasságra is szükség van, szerencsére ebben sincs hiány. Tavaly nyáron végigautóztuk a horvát tengerpartot, és Bosznián keresztül jöttünk haza. Igazi forró nyár volt, csodálatosan éreztük magunkat. Úgy esett, hogy a nyaralás közepén három napra ki kellett mennem Londonba dolgozni. Ezt már előre tudtuk, így a split-i repülőtér közelében foglaltunk olcsó szállást, ami ráadásul egy gyönyörű, eldugott kisvárosban volt a tengerparton. Egyik reggel elbúcsúztam Ritától és a még ágyban szuszogó Regőtől, majd elbuszoztam a reptérre, és közvetlen járat híján Oslóba repültem, ahonnan egy másik géppel érkeztem Londonba. Délután már ott is voltam. A negyedik nap estéjén közvetlen járattal vissza is érkeztem, s másnap folytattuk a nyaralást.

Egy házaspár rugalmasabban áll az olyan dolgokhoz, mint távolság, egyedüllét, de a helyzet rögtön megváltozik és bonyolódik, ha egy harmadik személy, egy cseperedő, szárnyát bontogató, egyre több figyelmet igénylő kis sajtkukac is színre lép.

(A fotón András és a kis Regő - folytatás 2015.07.31-én)

Király András